Nyomtatás 

Naplómban 1899. Szeptember 4 és 5 alatt egy szegedi tanya életének megfigyelése alkalmából, a gazdával folytatott beszélgetésből kelve, a következőt jegyeztem föl: „Ezek az emberek emelt fővel állanak meg király,herceg vagy bármi földi hatalmasság és rang előtt...”Erre nézve élesen jellemző példa az ezredéves kiállítás egyik pásztoremberének, öreg DOBOS SÁNDOR,Kecskemét városa bugacz-monostori cserényes gulyásának magatartása boldog emlékű ERZSÉBET magyar királynéval szemben, ki távollétemben FERENCZY IDA magyar felolvasónője kíséretében ellátogatott pásztoraimhoz. Amikor később felkerestem a pásztorokat, feleségem és az öreg DOBOS között ilyen párbeszéd folyt:- Igaz az hogy ő Felsége a magyar királyné itt is járt ?- Igaz hát.- És beszélt vele Sándor bácsi ?- Beszéltem hát.- Hát miről ?- Azt kérdezte, hogy hová való vagyok, meg aztán hány esztendő nyomja a vállamat ? El is mondtam, hogy 48 év óta vagyok Kecskemét városgulyása; ő meg rámondta, hogy biz’ az derék dolog.- De hát nem félt ?- Már mitűl féltem volna ?- Mégis csak nagy dolog egy koronás királynéval beszélni! Hogy is beszélt csak ?- Hát éppen úgy, mint most a nagyságos asszonnyal.- Hát FERENCZY IDÁ-val beszélt ?- Akkor nem; de aztán magára együtt ki ide.- Hát mit csinált ?- Ide ült le a gúnyás padra, aztán beszélgettünk.- Szívesen maradt ?- Szívesen hát, hiszen nem valami együtt ment, mer Kecskemétről való.Mindez a legnyugodtabb hangon folyt és látszott, hogy ez az öreg pásztorember az egész dolgot nagyon természetesnek találja.

 

Hermann Ottó: A magyar nép arca és jelleme, Budapest,1902

 

000.png