Történelmi lecke fiamnak
A műanyag kardot két éve a piacon láttam meg. Már túl voltam a bevásárláson, tudtam, a pénztárcám valahol a szatyor alján lapul, és különben is - tiltakoztam magamban - nem szeretem a műanyag vackokat, ez meg még a csirkét is átböki nekem. De aztán eszembe jutott, hogy közeledik az ünnep, meg szilveszterről maradthuszársapka is, hát megvettem. Hazafias nevelés? - ugratott egy apuka az óvodában, amikor kard csörtetve végigmentem a folyosón. Eltűnődtem. Ha szó szerint vesszük, igen, erről van szó. De amit tudatosan nagyon, de nagyon fontosnak tartok, vagyis hogy a gyerekem érzelmileg kötődjék a hazájához, az legtöbbször tudattalan, mondhatnám, észrevétlen folyamat.Mert ilyenkor, márciusban nem az történik, hogy ránézek a naptárra, bólintok, és este programszerűen cserélem fel Odüsszeusz kalandjait a Petőfi kötettel, nem. Egyszerűen ilyentájt bennem is verssorok kezdenek dobogni, zakatolni, és azon kapom magam, hogy önfeledten éneklem a Gábor Áron rézágyúját. Az ünnep egyszer csak itt van, megdobogtat, birtokba vesz, átmos,erőt ad,segít. Nekem esik jól, hogy esténként mesélhetek a fiamnak, hogy elmondhatom, valóban úgy vált köddé ott, a segesvári csatatéren, ahogyan előre megénekelte. Elment, szépséges verseket és egy mítoszt hagyva maga után.
Tavaly nemzeti színű gyertyát szereztem valahol, annak fényénél mondtuk: esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.Hogyan, és vajon kivel kezdődött ez a történelmi lecke fiamnak, ezen töprengek. Hát persze, Hunyadi Jánossal! A nagy törökverő vitéz volt az első, aki a déli harangszó kapcsán az esti lefekvések hősévé emelkedett. Kardról akkor még szó sem volt, a légycsapóval állt elém: Én vagyok Hunyadi János, te meg a törökök - kiáltotta. És megvívtunk. Sokszor és sok helyen zajlottak nagy ütközetek, de hős Hunyadi mindig és mindenhol diadalt aratott.
Aztán kiderült, hogy a törökverőnek fia is volt: igazságos Mátyás. Így költözött be hozzánk a történelem. Szívdobogtató hősök, nagy csaták, jó királyok alakjában. Augusztusban a nagy és szigorúan bölcs Istvánról meséltem neki, aztán megnéztük a Feszty Körképet, visszaugrottunk Árpád korába, délután a szőnyegen vérszerződést kötöttünk. Jött az ősz, és megint gyertyafénynél soroltam el az aradi vértanúk nevét. Ha meggondolom, éppen ezt akartam. A szeretet mindennél erősebb szálaival kötni ebben a nagyon fogékony életkorban a gyerekemet az országhoz, amelyben él, amelyben élünk.
És erre a szeretnivaló, csodálatos hősök, a nagy dadalok a legalkalmasabbak.Szeretem végiggondolni, mi minden vár még rá. Néhány év csupán, és kezébe adhatom az Egri csillagokat, és tudom, pontosan tudom, mit fog érezni, ha olvassa az egri vár védőinek esküjét. Aztán nyiladozik az értelme, egyre többet tud, talán már kamasz is lesz, amikor megérti, ki is az az ember, akinek a képe a születése óta vele van a gyerekszobában. Elkezd kibontakozni előtte egy életmű, de olyan, amelyet, amikor érteni kezdtem, kapkodva kerestem csupán a szavakat, míg rá nem leltem Arany János verssoraira: Hová tekintesz földeden magyar, hol Széchenyi nevét ne lásd megírva örök dicsőség fénysugárival? Régen így mondták: embert nevelni a hazának. Ma, amikor úgy félünk a nagy szavaktól, kicsit arról is elfeledkezünk, hogy akinek gyereke van, annak nincs, nem lehet fontosabb dolga, mint hogy rendes, tisztességes embert neveljen belőle. Olyat, aki világosan meg tudja különböztetni a jót a rossztól, aki nemcsak az érdekeit, de a kötelességit is fel tudja ismerni, olyat, aki, hogy mást ne mondjak, nem tartja sértésnek, hogy adót kell fizetnie. Engem a nemzeti ünnepek mindig kicsit arra figyelmeztetnek, milyen nagy is az én felelősségem.
A jövő van a kezemben, és ez a legnagyobb kincs. És ez a jövő most horpadt huszársapkában, műanyag karddal a kezében masírozik a másik szobában, és énekli: Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!
Hulej Emese írása
Az emelkedő Magyarország
A tibeti vallás egyik lámája szerint a régi korok lelki tudásának jelentős részét Tibetben őrizték. Ebbe beletartozott több ősi nép tanítása is. A miénk is. Mivel mindez Tibetben veszélybe került, ezért az égiek döntése alapján az ősi tudásanyag nagy részét áthelyezték Magyarországra. Ha ez tényleg így van, akkor annak rendkívüli a jelentősége. Ez ne tegyen senkit öntelté, elbizakodottá, hanem érezze át ennek igazi jelentőségét és intsen mindenkit szerénységre. Ez égi megbízatás és bizalom kérdése, melynek minden magyar részese. Most rajtunk a sor újra, hogy ezt a feladatot jól teljesítsük. Rajtunk a sorsdöntő felelősség, hogy tudásunkat bővítve, azt tovább adjuk képességeink szerint. E fontos megbízatás felismerése nem kis feladat. Mindezt meg kell, hogy előzze a magyar hagyománykincs megismerése. A valódi önismeret jelentősége felmérhetetlen. Hazánkban sokan idegen tükörben keresik önmaguk képét. A valódi mércét viszont őseink, szent elődeink, hőseink tanításai, példái adják. A rejtett tudást mondáink, népmeséink, népdalaink, népzenénk, közmondásaink, hagyományaink, nyelvünk titkai őrzik. Bölcseleti rendszerünk fennmaradásáról évszázadokon át költőink, íróink gondoskodtak. A különböző idegen érdekek bérencei ezeket legtöbbször támadták, sokszor üldözték. Ez még ma is tart, de a hagyaték jelentős része hozzá férhető, vegyük birtokba, és védjük, ápoljuk, éljük a valódi magyar életet. Éljünk és tanítsuk az elődeink által megőrzött értékeket, lelki kincseket. Emlékezzünk arra is, hogy fontos tudni azt is, hogy mikor mennyit és kinek adunk át ebből az ismeretanyagból. Felelőtlenül szétszórni, vagy ráülni egyformán káros lehet. Azt is jó megjegyezni, hogy itt nem térítésről, vagy meggyőzésről van szó, hanem felvilágosításról, ismertetésről. Az, hogy ki miben hisz, az lelkiismereti kérdés, és mindenki saját maga felelős azok következményeiért. Az ismertetést, tájékoztatást nem szabad erőltetni! Keresni kell a megfelelő időpontot, helyet, személyeket és az oda illő ismeretanyagot, valamint azt a megfelelő módot, amellyel ezt a kincset továbbítani lehet. A felvilágosítás lényege a gondolkodásra való serkentés. Itt a lelkek ébresztéséről van szó, arról, hogy az egyének végre megtalálják saját magukban az isteni erőt, és hogy felismerjék azt a nagy alapigazságot, hogy ők Isten gyermekei. Isten magyar gyermekei. Mindez új távlatokat nyithat meg úgy az egyén, mint az egész ország életében, mivel ez már a megvilágosodás egyik foka. Ez a szellemi fejlődés és a lelki emelkedés fontos állomása. Ez boldogabb jövőnk biztosítéka, ez az emelkedő magyar nemzet alapja. A különböző “égi üzenetek” szerint sokan úgy látják, hogy a sötétségben botorkáló és tévútra vezetett világ számára a megvilágosodás Magyarországról indul el, melynek égi fény jelzi a helyes utat. E felfogás szerint a világ jobb jövőjének kulcsa Magyarország és a magyar nép. Ennek a feladatnak megvalósításához egy erős és emelkedett Magyarországra van szükség. Ez nem csak az egész világ érdeke, hanem az égieké is
Orosz László
Életcél kell
Nagyobb megbecsüléssel kellene figyelnünk régi bölcseinkre és a ma is élő öregjeinkre. Az ő élettapasztalatuk, látásmódjuk tanulságos lehet a mai ember számára is. Tisztelettel kellene megközelíteni őket, mert megérdemlik. Szorgalmas, dolgos élet van mögöttük, sok mindent átéltek, ők a hagyományok átmentői, továbbadói. Lehet tőlük tanulni megmaradást, helytállást, életmódot, becsületet. Itt van például KUN ZSIGMOND bácsi, aki 1893. március 28-án született Mezőtúron. Amikor 1998-ban 105. születésnapján megkérdezték tőle, hogy mi a hosszú élet titka – azt válaszolta: „ÉLETCÉL KELL, S JÖVŐ KÉP! Ez a hosszú élet egyik titka!”
Úgy élt, hogy nem volt káros szenvedélye és mindig kereste a szépet és a jót, melyet, mint katona meg is védett. Hitte és élte azt a felfogást, hogy magunkat körül kell venni szép és jó, léleképítő dolgokkal és minden nap kell tennünk valami szépet és jót. Minden nap! Gyűjtötte a magyar lélek gyönyörű szép alkotásait: népművészetünk remekműveit, cserépkancsókat, korsókat, tányérokat és szőtteseket. Ezek voltak kincsei.
Nagy fájdalma Trianon, az igazságtalanság, szenvedés, melyet e gyalázatos szerződés a magyar népre erőszakolt, beláthatatlan zavarokat okozott népünknek, melynek következményeit ma is szenvedjük – vallotta Kun Zsigmond. Ő mindig törődött – ahogy mondja – a szív alakú hazával és az elszakított magyar területek lakosságának helyzetével. Érdekli népének sorsa, ezért szavazni is elment, mert szerinte így tudja valamennyire befolyásolni az ország sorsát. Csak olyan személyre szavazott, aki a magyar nép érdekeit képviselte és védte, mert Magyarországon egyetlen érdek kellene, hogy legyen: a magyar nép érdeke.
Aki közönyből, vagy lustaságból nem szavaz, az mindig az ellenfelet segíti. Minden szavazat fontos. Van egy mondás, hogy minden országnak olyanok a vezetői, amilyet megérdemel. Súlyos szavak, de igazak.
Törődni kell az ország és a nép sorsával. Ennek egyik módja a szavazás, a megfontolt, átgondolt szavazás. A 105 éves KUN ZSIGMOND bácsi mindent megtett Magyarországért, hosszú élete folyamán, de még azon túl is, mert az országra hagyta gyönyörű szép népművészeti gyűjteményét. Akaratlanul is üzenet van KUN ZSIGMOND bácsi életében mindannyiunk számára. A céltudatos, a hazáját szerető és azt védő, alkotó magyar példája.
-
„Az ember tiszte, hogy legyen
-
Békében, harcban ember.
-
Méltó képmása Istennek,
- S polgára a hazának.”
Mi a haza ?
A haza: a nép múltja, történelme,
a haza az a nyelv, amelyen beszélünk,
s melyet kötelességünk ápolni.
A haza az a sok temetõ, amelyben apáink,
nagyapáink, nagyanyáink feküsznek,
a haza a sok évszázados törekvés, küzdelem,
amelyik évszázadokon át fönntartotta népünket,
a haza az a kimondhatatlanul sok szorgalom,
amelyik földjeinket fölszántotta és bevetette,
városainkat és falvainkat újra és újra fölépítette.
A haza: csodálatos népdalaink és népmeséink sokasága,
a haza: álmodozásunk rejtelme, szellemi
kultúránk hatalmas kristálypalotája, amely épül
már több ezer éve, s amelyre új és új tornyokat
építenek tudósaink, íróink, mûvészeink.
...A haza minden körülöttünk és bennünk, s mi
is a haza részei vagyunk, mint egy test sejtjei, s
külön-külön szolgáljuk az egészet...
Juhász Ferenc: Mit tehet a költő ?
Prohászka Ottokár gondolatai
