Photius bizánci pátriárka említi 895-ben, hogy Ügyek és Álmos udvara manicheus keresztény volt. Régészek itt találták meg az első magyar sakktáblát, mely ősvallásunk fontos gondolatfejlesztő eszköze volt. Szent László királyunk uralkodásának idején (1077 és 1095 között) még élt népünk körében az ősmagyar vallás. Még mindig szívesebben járt a ”forrásokhoz, fákhoz és kövekhez” ősi szertartásokra, mint az újabb, de idegen jellegû összejövetelekre. Az 1200-as években még léteztek ősvallásunk tanításait tartalamzó magyar könyvek latin és rovás betûkkel. Ezek egy részét a hódító hatóságok elégették, másik részét a firenzei San Marco domonkos kolostorba vitték. A Bodrog-megyei Gyöpös (Guopos) falu papja Menyhért, 1280-ban az inkvizici ó elé került, mert... régi szokás szerint Karácsony ünnepkörében szertartást végzett a kerecseny madarak megáldásával. Ugyanez a vád a Somogy-megyei Szalacska papja, Péter ellen is, mert 1282-ben részt vett a nép karácsonyi ”madár ünnepén” és megáldotta a karácsonyi sólymokat. A Domonkos rend főnöke, Magyar Pál mondta 1221 körül: " ”Nem vétkezik az... aki tiszteli a Napot, ha ezt isteni kinyilatkoztatás fényénél teszi, és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfőbb lényétől ered, mert ez Istennel azonosítandó." Kun László (uralkodott 1272 és 1290 között), öreg csillagásza Tarcho, horoszkópokat állított fel táblácskákra és éjszakánként figyelte a madarak hangját is. Ezek alapján a reggeli órákban jelentést tett a királynak a meglévő helyzetről, teendőkről. Wansa táltosról állítják, hogy időközönként létrát állít a fákhoz, ahol arra felmászva az Istennel bezélget és üzeneteket kap Szűz Máriától, melyeket közvetít a nép felé. Mátyás király majdnem önálló magyar nemzeti egyházat alapított, mert az akkori pápa az ország ellenségeihez szított. A magyar hagyományokban a szertartást végző táltos emléke elég világosan maradt fenn. Ősvallásunk táltosa bizonyos alkalmakra hosszú fehér ruhába öltözött; haját és homlokát színes, vagy fehér széles szalaggal kötötte át.A táltosok mindig igaz és becsületes emberek voltak.

Fehér Mátyás Jenő (Domonkos rendi szerzetes) 1967
 

Az Ősi Magar (eszénus) Testvériség tanításaiból.

Gyűjtötte : Orosz László

Az Ősmagyarok (egyik) Apostola

András halász volt a Galileai-tó partján a Názáreti Jézus idejében. Bethsaida városában lakott ő is meg testvére Péter is. Jézus megjelenése előtt András megismerte Keresztelő  Szent János tanításait, majd ő lett Jézus első tanítványa, s vele együtt Péter is. Jelen volt a csodálatos kenyérszaporításnál, amikor a Názáreti 5 árpa cipó és 2 kis hal segítségével hatalmas tömegnek adott enni bőségesen. Régi feljegyzések és hagyományok szerint Jézus személyesen bízta meg Andrást, hogy vigye az égi tanításokat, a jó hírt a szittyákhoz. Mondván Andrásnak: “Menj Pontusba, ahol már nagyon várnak rád szittyáid!” Az említett pontusi szittyák a Fekete-tenger vidékén laktak. Az orosz őskrónika arról ír, hogy András apostol a mai Kiev környékén is tanított az egyik dombon, ahol később szent András tiszteletére templomot emeltek. Azon a vidéken 2000 évvel ezelőtt a mi szittyáink laktak és a város neve Keve (vára) volt. A Magyar Katolikus Lexikon közli, hogy András szittya földön a Duna és a Don folyók közötti területen is tanított. A Magyar Ortodoxia szerint: “Szent András apostol a magyarok elődeinek hirdette az evangéliumot Szkitiában...” (Szittyaföldön). Fontos arra is emlékezni, hogy mindez kb. 2000 évvel ezelőtt történt. Tehát népünkhöz a Názáreti Jézus személyes megbízása alapján András hozta el a tanításait. Óriási távlatok. Ezek szerint a JÉZUSI MAGYAR KERESZTÉNYSÉG kb. 2000 éves és egyenesen Isten fiától származik. Miért volt ez eddig titok? Kik titkolták el? Ismételjük el a tényeket: a JÉZUSI MAGYAR KERESZTÉNYSÉG kb.2000 éves, régebbi mint a bizánci, vagy a nyugat római. Ennek ismerete, tudatosítása számunkra létkérdéseink közé tartozik. Itt meg is állhatunk az elmélkedésben, de a teljes valóság még ennél is több. Az Újszövetségben említett 3 (vagy több) mágus eljutatta Jézus édesanyjához (és nevelő apjához) az égből származó szeretetvallás kinyilatkoztatott tanításait tartalmazó ŐSSZÖVETSÉG könyvét, melyet arra érdemes mágusaink őriztek. Ez a szentírás az Újszövetség és az Ószövetség előtti időkből származik. Ez az eredeti, az égből származó szeretet vallás a szittya-magyar népek ősi vallásának alapja. Ez lett a JÉZUSI KERESZTÉNYSÉG  valódi gyökere. A Kaukázus vidékén ennek emléke - ha homályosan is - de ma is él. Már Szent Ágoston (354-430) is felhívta figyelmünket, hogy kereszténység létezett Jézus    születése előtt is.Az volt az ősmagyarok eredeti vallása, amely a legtisztább égi kinyilatkoztatáson alapszik. Ezt az ősi szeretet vallást újította meg a Názáreti Jézus. Ebben az időben népeink tudatában kezdett halványodni az eredeti tanítás, Jézus azért küldte hozzájuk Andrást, hogy emlékeztesse és erősítse őket. ERRE MA IS NAGY SZÜKSÉG VAN! A ma működő “keresztény” egyházak egy része, jelentősen eltért a valódi, a Jézusi Kereszténységtől és mellékútra tévedt, amely a sivatagba vezet. A Jézusi Kereszténység gyökerei  a szittya  népek égből származó  szeretet vallásából  eredtek. Szent őseink magasztos hítéhez való hűségünk a magyarság lelki emelkedésének fontos tényezője és boldogabb jövőnk egyik alapvető feltétele. Ez a mi Ősboldogasszonyunk szépséges hite. Magyar és Hunor ősapáink is ezt vallották. Ők még kolostort is építettek elmélkedésre. Buddha (a szittya szent) erre alapozta tanításait. Ez volt a gyermek Jézust látogató mágusaink vallása. Ezt hirdette a Názáreti Jézus és éppen ezért üldözték a sötétség ügynökei. A legyőzhetetlen Jézus álatal megújított ősvallásunkat ismertette a 12 apostol, közöttük ANDRÁS is.E tanításokat foglalta össze Scythianus írásaiban. A pártus Mani is ezt vallotta, akit a végén szintén üldöztek. Ez volt Atilla királyunk hite. Árpád apánk ezt hozta haza újra a Kárpát-medencébe. Mátyás király ezt akarta országos szintre emelni. Ez a magyar nép ősvallása, amely ma is él. Ősi hitünk őrei feltünés nélkül, szerényen, csendben ma is kitaróan őrzik az ősi tanítást. Az őszinte érdeklődő szabadon hozzájuthat és megismerheti  szent elődeink által jelzett Isteni Utat. Tisztulás, igazságszeretet, szorgalom, kitartás, haza és Istenszeretet az útjelzők. Egyházi hagyomány szerint, Jézus tanítványa Szent András Görögországban is járt és tanított, de ahol üldözésnek lett kitéve és Patras város közelében kereszre feszítették. Szent András napja november 30., emlékezzünk rá tisztelettel és szeretettel, hiszen a Názáreti Jézus munkatársa volt és elődeink között is megfordult, akik szeretettel bántak vele és az égi üzenet továbbítójaként becsülték. Szent András népünk segítője, újítsuk föl és erősítsük meg vele kapcsolatunkat

Hitem és tudásom szerint népünk ősidőktől egyetlen Istent hitt teremtőjének. Tőle várta és kapta a törvényt is, amely életét igazította; és messzemúltból ismeri az Istenszülő Asszonyt, akit Boldogasszonynak nevezett, aki kereszténnyé vált népünknél –kozmikus parancsra” a Fény-Krisztust világra szülő Mária lett. 

Boldogasszony-képünkben s rítusainkban szakadatlan folyamatban ősrégi –hitforma" van jelen; s a Boldogasszony kép a Teremtő akaratából eredendően lelkünk birtoka. Erről vallanak az öntudatlanul rajzoló gyermek tulipánkoronás, –oráns-pózú” fényes nőalakjai, amelyeknek –hasonmását" már Krisztus születése előtt az észak-afrikai punok, s tőlük tanulva a rómaiak, később az egyiptomi kopt-keresztények is kőbe faragták csakúgy, mint az iszlám hitű szeldzsuk törökök; de ismerték és különböző anyagba, anyagra formálták e fényes nőalakot az etruszkok, szkíták és görögök is. Kereszténnyé vált népünk az égre tárt karú nőalakot fába véste, csontba karcolta, de virágkarú nő-növényként vászonra is hímezte, karácsonyra szőtt terítők sarkaira, s párnahajra...

Népünk Szent Lászlót tartja keresztelőnknek. Ő az, aki a csodaszarvast, a –pogány" magyarság fényes állatát angyalnak nevezi a mogyoródi dombon testvére, I. Géza előtt: –Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala."
Nem tünteti el a szarvast, tartalmát változtatja meg csupán! S ahol a mogyoródi dombon a szemük elé tűnt szarvas lábát megvetette, Boldogasszonynak ott szentegyházat emeltettek. Az angyallá változott szarvas jelen van a Szent István királyt említő dozn,ati regösénekben is.

(László Somogyváron, Koppány dombján, ahol régebben Somogy urának vára állt, amelynek romjai a környékbeliek ma is Kupa-váraként emlegetnek a szarvast –megmentő" Egyed oltalmában ajánlott monostort alapít, amelyet közvetlenül Saint Gines - Egyed –hazája” - bencés szerzeteseiből népesít be. Egyedet már ifjú korában szentként tisztelték, s ő alázatosságból a pusztát választotta, ahol egy szarvas táplálta tejével. Egyszer a király arra vadászott, és emberei a szarvast üldözőbe vették, amely Egyed barlangjába menekült. A szent imádkozott –táplálójáért", s a szolgák nem tudtak közelébe férkőzni. Harmadnap maga a király jött a szarvas elejtésére; egyik szolgája nyilat lőtt a barlangba, amely Egyedet találta el. A király megrendült, a barlang helyére klastromot rakatott, amelynek a fölépült Egyed lett a fejedelme.)

A magyarság –életvezető\' fényes állata egyszerre szarvas és madár. Számos pásztorfaragásunk mustráján, s néhány mennyezetkazettánkon a szarvas agancsán vagy hátán madár látható. Feltehetően a madár az a közvetítő, aki föntről lefelé, az Égből a Földre hozza a Teremtő időszerű parancsát; a szarvas pedig az, aki befogad és cselekszik, s aki lentről fölfelé közvetít. Álmos fejedelmünk anyja Emese a csodaszarvasunkba testesült fényt szomjazó nőség, aki méhébe fogadta a madár (a Turul) közvetített üzenetet, a magot; s fia, Álmos révén Árpád-házi dicső és szent királyaink ősanyja. A magot hozó madár és szarvas násza az ún. állatküzdelem összetett jele a szkítáktól napjainkig folyamatosan fönnmaradt.

Falusi népünk archaikus imádságában a –se nem kicsi, se nem nagy madár, amely éppen akkora, hogy az Eget a Földdel összekötheti" - a szarvashoz hasonlóan kap új tartalmat, alakul át:

„Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit. 
Igaz hitben Boldogasszony.
Kelet felöl tekint a Nap, 
Ott látta az ő Szent Fiát."

Az imádság utolsó két sora a Nap és a közénk született Teremtő, Jézus Krisztus analógiás kapcsolatára utal. A régi falu népének a Nap, égi szerepéből, –tulajdonságából" következően alkalom arra, hogy Jézust megidézze: a karácsonyi Nap például a születő Jézust, a húsvéti pedig föltámadót. Számos régi imádságunkban a Nap minden hajnalon a vérből, áldozat árán föltámadó, nekünk életet adó fényes Krisztust hozza.

”Ahol jön a mi Urunk Jézus Krisztus 
Arany fának az ágán,
Szent fejét lehajtván, 
Szent szívét szorítván, 
Véres könnyét hullajtván."

Népi hitünk és a gyermekrajzok tanúsága szerint a Nap egyszerre teremtő, és teremtett; ő a törvényadó, de ő a törvénye által működő földi világ is - és lény, személy. Igen sok gyermekrajzon a sziromsugarú Napnak szeme és szája adódik, másokon a virág-Napot egyenlő szárú kereszt osztja, tér-idő létünk alapképlete, amelynek rendszerébe a Nap, a keresztet –adó\', az égtájakat és évszakokat kijelölő maga is beletartozik. Keletnek fordulva ezért köszöntötték a régiek eképpen a Napot, s köszöntik ma is imával minden reggelen a gyimesi csángók:

„Köszöntelek téged Istennek szent igéje, 
Istennek szent eredménye,
Istennek szent rendelése, 
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted, 
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mái napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot, 
És minden jóra menendőséget."

A gyermekrajzok szirmos napalakjaiban ősi tudás mutatja meg magát. A virág, a teremtett, a földi fény a régiek szerint a Nap földi kedves kedvese is egyben. (A virágban a Nap, a szárnyas égi lény, a madár, a fényt, a magot hozó küldött együtt van az őt örökkön szomjazó nőséggel, a szarvassal, a fényt, a magot újra meg újra világra szülő ősanyasággal.) A virág mondja el a legékesebben, hogy milyen természetű a Nap éppen érvényes parancsa, hogy miféle –most" a közöttünk, bennünk is élő fény. A régi faluban minden ház előtt virágoskert pompázott; e kert rendszerint az –eladólány" gondja, birtoka volt, akiben a legteljesebben élt a magot óhajtás. E kertbe állította a hajnalfát, a magot közvetítő férfierőt május elseje pirkadatán a legény, amikor a hímporillatú megtermékenyülő határban Ég és Föld násza tombol.

A tél végét, a koratavaszi Nap alig-erejét a hóvirág szűzi fehérséggel, csöndes meghajlással, illat nélkül mondja el; pünkösd szárbaszökkentő kedvéről a pipacs tűzpirosa kiabál; az érlelő nyári Nap színekben, s illatokban tobzódó virágokban van jelen; a késő ősz halálra készülődő bágyadt fénye loncsos, busa, keserű illatú fakó színű krizantém. A telet a fás ágú s törzsű, apró kék virágot hozó, szikár levelű, szúrós illatú rozmaring mutatja. Egyszerre szól a halálán lévő Napról, s arról, aki már megszületett, aki még csak reménység, akinek melege, teremtő ereje még nem adatott. A rozmaring istenfa szerepű volt, mivel örökzöld fajta, s télen virágzó. Ő közvetíti a fény folytonosságát az alig-fényű karácsonyt övező nappalokban.

A gyermekrajzokon a virágból alakul, formálódik a tulipán-koronás nőalak, aki a teremtő és igazító fény örök óhajtója, aki az isteni fényességet mindig szomjúhozza. E tulipánkoronás nőalak segít megéreztetni létével, lényével az örök fényességet. Hitem szerint a gyermekrajzok koronás nőalakjával analóg Boldogasszony képünk, a mi adventünk, a lelkünkre és testünkre szabott –várakozás\'. E kép akkor alakulhatott ki népünkben, amikor a világra készülő, a közénk születni szándékozó Isten jelezte magát, egyebek között a sólyommal, sassal, szárnyas-nappal Napkeleten, ahol aztán világra is született. Boldogasszony képünk a Krisztussal –halakat" hozó világhónap előtt, a –kos\' világhavában, annak mintegy két évezredében a Kaukázus környékén formálódhatott a szavárd magyarok lakóhelyén; de az sem lehetetlen, hogy a mai magyarság egy része, a fehér magyarok ekkor Dél-Anatóliában vagy éppen a Tigris és az Eufrátesz felső folyásánál tartózkodtak, s bennük alakult ki, s általuk él Boldogasszonyunk... Az egyik gyermekrajzon csillagköpenybe öltözött nőalak látható, akinek fényes testében napvirág képében már közénk születni készül a világ ura. A gyermekrajzokon ennek számos változata föllelhető. A jellegzetes koronás nőalak sátor-testén a szirmos Naptól a szálkás csillagig igen sok rajzi jele adódik a születni készülőnek.

Némely gyermekrajz nőalakja a –napbaöltözés" mikéntjéről vall: sár-arany sátor öltözettel, lángkoronával, ölben fogant, s kézben fölmutatott napvirággal. Más rajzokon a királyi nőalak a Hold maga: a fejet Hold ékesíti, s a holdtermészetű anyai védelmet idéző hajkorona majdnem földig hajlik, amelynek tetején holdfészekben madárka ül. A madár talán itt is a magot hozó, foganást adó szellemerőt (a személyeset!) jeleníti meg.

Boldogasszonyunk életet óvó szerepét is a gyermekrajzok mesélik el a legteljesebben. A koronás nőalak hajsátra az anyai védelem jele; s a testháromszöge sátrába a rajzoló gyermeklány majdani anyasága jelenik meg, a szűzi anyaság érzete, s képi megfelelője ez, amelynek oltalmában házat, virágot, Napot, csillagot, nyulat találhatunk: az egész világot.

A teremtett világ óvása, Boldogasszony okán e szűzi anyaságra bízatott! Ezrével születnek az ilyen gyermekrajzok, s valamennyi mondandójában megegyezik középkori falfreskóink –köpenyes Máriá\'-fával. A vizsolyi román kori templom Máriájának köpenye védelmében ott van az egész emberiség. E Mária egyben életvezető is, hiszen fején, vállán, mellén a fátyol fehérsége madarat formál; a fehér fénymadár a köpenye védelmében élő emberek óhajtását, kérését közvetíti a Teremtőhöz. E madár egyben maga a világ fényszomjúsága; de ő hozta az üzenetet is, hogy Isten egyetlen teremtményét, Máriát kiválasztotta, hogy általa emberként a világra (a világba) születhessen.

Íme, a madár és a szarvas, a Turul és Emese násza!... A Krisztus születése előtt kialakult Boldogasszony képünk Emese madártól való magot fogadásával népünknek Máriát, az Istenszülő Asszonyt előlegezte. Boldogasszonyunk, mert annak –kozmikus ideje" érkezett, Máriává lett. Népünknek, s a pápának Szent Gellért ajánlotta, hogy őshitünk Boldogasszonyában Mária tiszteltessék, a magyaroknak és a világnak Nagyasszonya (Mária a mi Boldogasszony képünk által válhatott a világ Nagyasszonyává!) Csak Szent Gellért püspök tehette ezt. Ő, aki hétesztendős korában súlyosan megbetegedett, s szülei szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szerzeteseinek oltalmába ajánlották. Hétesztendős korában hívta őt el a Teremtő - miképpen táltosaink javát - és felnőtt korában, amikor remeteségre indul a Szentföldre, Dalmácia partján hajótörést szenved - álomparancsot kap, s szándéka ellen Isten hazánkba küldi el. (Figyelemre méltó az Érdy-kódex tudósítása is, ami szerint Gellértnek a szarvassal is kapcsolata volt: –történék egy napon, hogy Istenről való gondolatjában elszunnyada. Azonközben a pusztából jőve el, egy nestény szarvas kisded fiával, és fekőnek le Szent Gellérd előtt. Másfeléi más szarvast űzni kezde egy farkas, és mikoron odafutottak volna, megijede ím ez a nőstény szarvas esvan tőlük, és elfutanék onnan. Kisfiát elhagyó Szent Gellérd előtt, ki annak utána soha tőle el nem válék..." Mindez Szent Gellért bakonybéli remeteségekor történt. A remeteségre ma is emlékeztet egy kút - tudhatjuk meg Bálint Sándortól -,amelyet a környékbéli faluk népe Nagyboldogasszony és Gellért ünnepén búcsújárással szokott megtisztelni... Gellért szentté avatását László királyunk kezdeményezi!)...

Máriává lett Boldogasszonynak ajánlja föl Szent István a lelkét, a koronát, s a korona birtokát: egész népét és országát...

A magot fogadott fényes nőalak a gyermekrajzokon rendszerint dombra, halomra kerül - Isten közelébe, a kiválasztott: a minden-óhajtás egy személybe testesül, Boldogasszony Máriává változik. Ennek megfelelőjét az alföldi szekrényrajzolatokon is föllelhetjük. Az egyiken még növénykar emelkedik a halmon álló nőalakból az égre, a másikon már naptenyér tárulkozik fölfelé; s itt a méhben, a rajzolat méhe-kerekében már jelen van a mag, a leendő gyermek, aki világ-virágként születik közénk. Teljes folyamata áll előttünk a gyermekrajzokban, középkori freskóinkban és szekrényrajzolatainkon annak, hogy –mikor" és miféleképpen jelenik meg égi törvény szerint a Fény közöttünk...

A Nap szerepéből következően vallani tud a Teremtőről, de nem maga a Teremtő; a Teremtő legfontosabb küldötte ő. E küldött a virágban valósítja meg a legteljesebben magát. Virág - Nap - Teremtő egybetartozó analógiás hármasában érzékeli, éli az ember elküldő istenét, a virág az, aki összetetten és mindig aktuálisan közvetíti érzékszerveink, lelkünk, mikromindenségünk számára a fény üzenetét. (A virágban a madár és a szarvas együttesen van jelen, amit azt már föntebb megállapítottuk.) A virág testesíti meg a legteljesebben lelkünknek azt az óhajtását, ami Boldogasszonyként ősidőktől létezik a világban, ez az óhajtás, a folyamatos boldogasszonyság egyre inkább formát ölt, nőalakká változik; s Isten rendeléséből Máriában személyessé lesz... A Nap földi kedve, a virág –szüli meg\' a fény anyját; s benne, általa születik a fény emberként a világra, s a viráglét ezáltal számára is –kötelező\' - ő, a közénkszületett a gyermekrajzok, pásztorfaragások, kazettás mennyezetek napvirága, –világ világa, virágnak virága." E virág szülte virágról a parasztbiblia ekképpen szól:

–Minden virág kivirágzott. Mikor ment a Szent Család a virágok mutatták be a népnek, hogy hát kik mentek ott. Mert minden virág, ahogyan elérték, ugye, az a növény kivirágzott. Éjfélkor a Szűz Mária meg kellett, hogy szülje Jézust, akkor egy tábla szőlő így szépen kivirágzott, s megért, s azt adta a Szűz Mária Jézuskának. A szőlőt. Máriának az emlékére sok minden virág kinyit: kinyílt a fehér liliom, az is Mária emlékére van kinyílva, kinyit a kéknefelejcs, az is a Mária emlékére van kinyílva. Mert akkor ment ő szülni. S ahol ő elérte a nővényeket, hát ott, az utak szélén mind kinyíltak. S akkor mondta, hogy: Ez a te neved!

S így akkor mindegyiknek nevet adott. Így hát a virágoknak ma is nevük van. Külön-külön nevük." Így hát a virágok Isten kegyelméből, Mária által személyessé lettek! Mária és a virág, Jézus és a virág kapcsolata, lényegi azonossága népünk szellemi világában soha nem kérdőjeleződött meg. A virág népünk boldogsága; a virág Mária boldogsága, Istentszülő boldogasszonyság.