Nyomtatás 
házi oltár

Eljött az ideje annak, hogy széles körben felújítsuk őseink egyik nagyon szép, de mára majdnem elfelejtett régi szokását - a HÁZI OLTÁR állítását.Elődeink tudták, hogy minden házi oltár egy-egy erőközpont, összekötő kapocs az ég és a föld között.

Otthonunk szentélye, ahol családunk tagjainak imái, áldásai összeadódnak, felerősödnek, mivel a mennyből hasonló jó erőket vonzanak magukhoz.Ez a felerősödött, megszentelt erő igyekszik önmagát megvalósítani.A házi oltár mérete, felépítése, elrendezése, elhelyezése egyéni körülményeinktől függ. Különlegessége, tükrözi az ott élők felfogását, helyzetét.

A házi oltár fontos szerepe az egyén, a család, az ország, sőt a világ szempontjából is nélkülözhetetlen.Segít a jó erők egyensúlyának megteremtésében. Hatása építő, javító, felemelő, áldó.Magyarországon még az 1950-es években sok helyen létezett házi oltár. B.A.Z. megyében Felső-Mérán a legtöbb otthonban, a kb. egy méternél kicsit magasabb fiókos szekrény tetején alakítottak ki egyszerű házi oltárt.

A háttérben fönt egy fakereszt, lejjebb legtöbbször tükör és szentek képei, alattuk nagyszülők, szülők képei, előttük tartóban gyertya, vagy mécses és - amikor volt - élő virág. Sok helyen ezt kiegészítették az ajtónál szenteltvíz tartóval a falon.

Ázsiában a buddhisták, taoisták, shintó vallásúak még ma is komoly hangsúlyt fektetnek a házi oltárok felállítására. Némelyik helyen még az utcán is létesítenek kis szentélyeket, még a nagy városokban is.A házi oltár szerepe nem csökkenti a templomok fontosságát, sőt hangsúlyozza, hogy nem elég egy héten csak egyszer találkozni az égiekkel.

Legyen Magyarországon is újra egyre több házi oltár, mely megszenteli otthonainkat, hazánkat, s megáldja életünket.A házi oltár előtt lehet imádkozni, csendesen elmélkedni, énekelgetni, vagy csak emlékezni - egyénileg vagy csoportosan.

A hangosan elmondott "házi áldás" nagyon jó erőket indít be.

Házi áldás
 
"Hol Hit, ott Szeretet,
Hol szeretet, ott Béke,
Hol Béke, ott Áldás,
Hol Áldás, ott Isten,
Hol Isten, ott szükség nincsen."
 
A "Magyar Hitvallás" elmondása pedig hatalmas lelkierőt fejleszt, erős elhatározást fejez ki.
 
 Hitvallás
"Hiszek egy Istenben
Hiszek egy Hazában
Hiszek egy isteni
Örök Igazságban,
Hiszek Magyarország
feltámadásában!..."

 A Himnusz éneklése szintén a magyar lélek magasztos menyilvánulása, ezért a házi szertartás alapvető része kell, hogy legyen; ugyanúgy a "Boldogasszony Anyánk" című ősi énekünk is.

O.L.

 

000.png