Nyomtatás 
Arianus püspök Nimród pártusok honegyesítés kalota
A magyar nyelv hangjainak, szavainak, kifejezéseinek tanulmányozása, beható vizsgálata és a bennük rejlő esetleg eddig ismeretlen belső tartalom feltárása, megértése fontos lehet, mert ősidők emlékeit, tapasztalatait, tanításait, sőt titkait őrzi.   
 
 
Ezek megközelítése, felderítése kitartó tanulást, türelmes vizsgálódást, elmélyedést, megtisztult, nyugodt lelkiállapotot és jóakaratot igényel. Valamint mértéktartást, szerénységet és mély tiszteletet, mert tevékenységünk során a teremtő erő közelébe jutunk.   
 
A kellően felkészült, tisztaszívű érdeklődő előtt megnyílnak a titkok, és betekintést nyerhet egy csodálatos világba. A magasztosság állapotában lévő egyén elé szinte magától kerül a keresett ismeretanyag.   
 
 
A szokásos, felszínes értékelés helyett a mélyebb megértés válik lehetségessé. Sok esetben például naponta hallott szavak és mondatok kapnak új értelmet, illetve mutatják meg valójukat, eredeti, tiszta jelentésüket.   
 
 
Az ősi időkben népünk életében fontos szerepe volt a BEAVATÁS-nak, főleg vallási, lelki vonatkozásban, de más téren is. Erről tanúskodik egy fontos magyar kifejezés: „NE KERÜLJÖN AVATATLAN KEZEKBE!”   
 
 
Tehát valami fontos tárgy, írás, üzenet, tanítás, hír stb. ne juthasson illetéktelenekhez, ne juthasson olyanokhoz, akik nem beavatottak, vagyis AVATATLANOK.    Ez a szó azt is mutatja, hogy ha vannak AVATATLANOK, akkor léteznek BEAVATOTTAK is. Eredetileg beavatott volt az a személy, akit jellegzetes szertartás keretében maguk közé fogadtak bizonyos csoportok. Mielőtt erre sor kerülhetett, sokszor vizsgákat kellett letenni, vagy próbákat kiállni. Bizonyítani kellett, hogy a jelentkező méltó arra a megtiszteltetésre, ami az avatással, a befogadással, vagy kinevezéssel jár. Sokfajta beavatást ismerünk. Voltak vallási, katonai, szakmai, társadalmi, tudományos és egyéb csoportok, ahová csak beavatással lehetett bejutni.   
 
 
E csoportok jellegétől függően a beavatás lehetett valami szép és emelkedett dologhoz való tartozás szentesítése, vagy abban az esetben, ha a csoport, vagy az eszme kétes értékű volt, úgy ez vonatkozott a beavatásra is. 
 
 
A nyelvünkben fennmaradt kifejezés valószínűleg a régi és magasztos ŐSMAGYAR VALLÁSSAL kapcsolatos. Azzal, amelyik már létezett a Krisztus születése előtti évezredekben, és amikor az égi fényből megszületett a kis Jézus; a mi bölcseink, a MÁGUSOK keresték fel a jászolnál, hogy kifejezzék tiszteletüket, örömüket, és hogy átadják népünk üdvözletét. A mennyei küldött emberi, földi formáját a pártus-szittya népből választotta, és felnőtt korában pedig ezek szeretet vallását tanította.   
 
A valódi, a Jézusi kereszténység gyökerei ebből az ősi, tiszta, égi eredetű egy istenhitből származtak, és innen kapták éltető erejüket. Ezt a gyönyörű szép, magasztos felfogást sem az akkori, sem a mai világ nem érti meg teljesen. Sokan még a jóakaratúak közül is csak felszínesen foglalkoznak vele. A gyűlölködők, az önzők, és a hazugság ügynökei pedig még ma is szinte üldözik a valódi, a Jézusi kereszténység követőit.   
 
 
Az ősmagyar vallás bölcseit és beavatottjait az évezredek alatt sokszor üldözték tiszta hitük és magasrendű életszemléletük miatt. A legnagyobb pusztítások egyikét népünk délkeleti ága szenvedte Kr.e. az V. században, amikor első Dáriusz üldözte és pusztította a mágusainkat. Kétezer évvel ezelőtt pedig Heródes és bandája magát az újszülött Jézust akarta elpusztítani. A názáreti Jézus a mennyei szeretet vallását hozta a földre, azt gyakorolta és hirdette mindenki számára, mégis állandó zaklatásnak volt kitéve a farizeusok kémei által. Sötét lelkületű üldözőinek határtalan gyűlölete végül is keresztre feszítette Őt, aki a szeretetet és a megértést hirdette és gyakorolta. Kegyetlenül megkínozták, olyan aljas módszerekkel, melyeket utódaik a Rákosi rendszer sötét ÁVÓSAI alkalmaztak. Ugyanolyan gyűlölet, ugyanolyan kegyetlenség, ugyanolyan embertelen aljasság.   
 
Az egyik vád az volt Jézus ellen, hogy szamaritánus, hogy MÁGUS, tehát nem júdeai. Jézus legyőzte üldözőit, és legyőzte a halálát, és magasztos tanításai ma is élnek, annak ellenére, hogy igaz követőit mindig üldözték. A pogány Róma például vadállatok elé vetette őket.   
 
Az ősi Magyarország nyugati részét a Jézus születése utáni időkben Róma hódító hadserege foglalta el. A Dunántúl ősmagyar lakossága 44 esztendő önvédelmi harcai után a hódítók uralma alá került, ahol a pogány rómaiak már Kr.u. 293-ban üldözték a Jézuskövető ősmagyar lakosságot. Honnan tudjuk, hogy ott ősmagyar lakosság élt? Többek között Ammiánus Marcellinus római történetíró örökített meg sok eseményt a Kr.u. első századokból, de sok adat maradt fenn más szerzők munkáiban is. Ugyancsak ismerjük a Kárpát medencében élő őslakos népünk több törzsének nevét. Ekkor már ott éltek a KALOTA, TOROCKÓ, OROS, KÁRPÁT, BALAT, FÓTI, SZÉKI, ŐSKUN, ŐSJÁSZ, BORS, MECSEK és más csoportjaink. Atilla királyunk őket szabadította fel az elnyomás alól a 400-as években, majd később ÁRPÁD apánk hazatérő népünket egyesítette a már benn élő testvérekkel, ez volt a HONEGYESÍTÉS. ÁRPÁD APÁNK VOLT A HONEGYESÍTŐ. Ettől kezdve az egységes államszövetség neve MAGYARORSZÁG.   
 
 
Az ősi idők óta itt élő és a hazatérő magyar törzsek ugyanazt a nyelvet beszélték, s csak tájszólásbeli különbségek voltak. Az Ammiánus által feljegyzett Dunamenti szavakat – melyek 359-ben hangzottak el – ma is értjük, mert kiejtésük és jelentésük ugyanaz. Amikor a rómaiak által megszállt területünkön parádézott a római császár, 359-ben különös dolog történt. Az ott élő magyarok saját nyelükön „marha”, „marha” sértő jelzőkkel illették a római császárt, aki alig tudott elmenekülni. Tehát ismerjük őslakos népünk több törzsének nevét, nyelvét, és némelyiknek vallását is.   
 
 
Egy meghökkentő, de a valóságot kifejező megállapítást kell tennünk; mégpedig azt, hogy A KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSMAGYARSÁG HAMARABB VOLT KERESZTÉNY, MINT RÓMA!  Eredeti Jézusi keresztény.   
 
 
Gondolkozzunk el ennek a ténynek jelentőségén! Népünk java része a Jézus által megerősített, tovább fejlesztett, ősi szittya-magyar hitet gyakorolta, több földrajzi területen. Többek között a Kárpát-medencében, a Fekete-tenger vidékén, a Kaukázus mindkét oldalán, és más helyeken. Edesza szittya város, ahol Abgár uralkodott, már Jézus idejében, Jézus-követő keresztény lett. A Názáreti Jézus személyesen gondoskodott arról, hogy szittya testvéreihez eljussanak apostolai, akik Júdás kivételével maguk is ugyanabból a népcsaládból származtak, mint Ő. Jézus minden apostola Galilea-i volt, Júdás kivételével, aki a judeai Iskarioth nevű helységből származott. A Názáreti személyes megbízatását hajtották végre az apostolok, amikor az általa kijelölt helyekre mentek tanítani. Péter főleg a Földközi-tenger partvidékén és Szamáriában, valamint Antiohiában hirdette az igét.   
 
András, aki Péter öccse volt, Szittyaföldön, Kappadokiában és Bithiniában tanított. Van olyan feljegyzés és térkép, mely szerint András apostol hazánkban is járt, és az 50-es években a Szerémség környékén terjesztette Jézus üzenetét. András maradványait Skóciában őrzik.János, Kis-Ázsiában, és főleg Efezus vidékén tevékenykedett, ahová otthonát is helyezte, és ide menekítette az üldözések elől Jézus édesanyját, Máriát, akinek háza ma is áll Efezusban.Fülöp azt a megbízást kapta Jézustól, hogy tanítson Szittyaföldön és a Pártusok országában. Bertalan a Kaukázus vidékén, Örményországban, Ciliciában járt, és eljutott Indiáig.Tádé Edesza, Szíria, Mezopotámia környékén tevékenykedett. Edeszába Abgár királyhoz ő vitte Jézus válaszlevelét. Simon (a lázongó) Tádé munkatársa és útitársa volt. Tamás pártus földön, Médiában, Edeszában tanított, és eljutott Indiába is. Edeszában nyugszik. Jézus 12 apostola közül legalább nyolc eljutott népünk valamelyik ágához, tehát mi első kézből kaptuk a Jézusi tanításokat.   
 
 
A hagyomány szerint a Szerémségben már az első évszázadban püspökségünk volt. Pécsen 260 óta vannak Jézus-i gyülekezetek. 293 előtt pedig további hét magyarországi városban volt ősi Jézus-követő egyházunk. Ezek: Nándorfehérvár, Szerémvár, Cibala, Sziszék, Pató, Szombathely és Sopron.   
 
 
A 300 körüli időszakban a Dunántúlt megszállva tartó rómaiak üldözték a pannoniai keresztényeket, és sokat ki is végeztek közülük. 293. november 8-án Diokléciánusz római császár kivégeztetett 4 kőfaragó mestert, mert megvallották Jézus-i keresztény hitüket. Néhány név vértanúink sorából: a cibalai püspök Özséb /Eusebius), a szerémvári püspök Irinyi, akit 304. március 23-án végeztek ki a rómaiak (Irenaeus), valamint a sziszéki püspökünk Kerényi, aki 304. június 4-én lett vértanú. A vatikáni levéltár 32 pannóniai vértanút említ, ezek jelentős része dunántúli. HAZÁNKBAN az EREDETI JÉZUSI KERESZTÉNYSÉG KB. 1950 ÉVES.   
 
 
Ezt a tényt bizonyos körökben nem tudják nekünk megbocsájtani. 318-ban a római egyház kiközösítette ÁRIUS püspököt, és hazánk déli részeire az Illér vidékére száműzték tanai miatt. Ugyanis ő azt mondta, hogy Jézus ISTENI, de nem ISTEN. Középkori feljegyzések szerint Árius püspök gondolkodására nagy hatással volt a MAGHAR-nak hívott esszénus csoport, akik már Jézus előtt is léteztek, de a Názáretit nagyon becsülték, mint a Fény gyermekét, aki a jó erőket maga köré gyűjtve küzd a sötétség ellen.   
 
 
Árius hirdette Jézus tanításait, mint Isten fiának üzenetét. Hazánk déli részein Árius megjelenésével nagyon terjedt az u.n. Áriánusi kereszténység. Népünk délkeleti, pártus ágából származott Világosító Gergely, aki az örményeket térítette a keresztény hitre 300 körül. Ma őt az örmény egyház saját szentjeként tiszteli.   
 
 
A Kaukázus vidéki MAGYAR város 325-ben nyugatról kap érseket, akinek neve AMBRUS. 351-ben Nándorfehérvár püspöke ORSZÁG (Ursac), Szerémvár püspöke FÓTI (Photinus). 360 körül született az Al-Duna vidékén, kis Szittyaországban édes testvérünk, JÁNOS BARÁT (Johannes Cassianus) szittya szerzetes. Ő volt, aki összegyűjtötte a pusztai remeték mondásait, elmélkedéseit. János barát hirdette, hogy „… Igaz, hogy gyakran kell imádkoznunk, de röviden, mert ha hosszú az ima, akkor figyelmünk esetleg elkalandozik, és megtévesztő erők hatolhatnak tudatunkba. Tehát imádkozzunk gyakran és röviden!” Szittya testvérünk 3 könyvet írt latinul a szerzetesrendek szabályaival, tanításaival kapcsolatban. Őt tekinthetjük a korai szerzetesrendek egyik megalapítójának. Feljegyezték, hogy szent Benedek is olvasta János testvérünk „Beszélgetések” (Collotiones) című munkáját, sőt szerzetes társaival is olvastatta ezt a jeles művet. Emlékezzünk arra, hogy János barát, jeles atyánkfia kb. 1600 évvel ezelőtt munkálkodott a hit megerősítésén.   
 
 
Ugyancsak közülünk került Dénes (Dionysius Exiguus) szittya szerzetes az egyház tudósai közé. Ő kb. 463 és 527 között élt. A szittya Dénes barátnak köszönhetjük mai időszámításunk beosztását a Krisztus előtti (Kr.e.) és a Krisztus utáni (Kr.u.) meghatározást. Ugyancsak tőle származik Karácsony szent ünnepének rögzítése a téli napforduló közelébe, az ősi magyar Karácsony – Kerecseny ünneppel majdnem egybevágó időszakra.   Véletlenül került a két ünnep egybe? Lehet, de nem valószínű. Dénes barát lelkének mélyén ott élt szittya elődeinek sok évezredes gyönyörű szép hite, hagyománya, mely szerint KARÁCSONY az egyik legszentebb időszak, a visszatérő Nap ünnepe, az életet adó fény diadala, a Reménység ünnepe. Alkalmasabb napot nem is találhatott volna Dénes. Ez a jól képzett atyánkfia, ősei sugallatát követve, népe hagyományainak alapjaira helyezte a fény gyermekének, Jézusnak születését. Az ünnep egyik ősi jelképe az örökzöld FENYŐFA, ez a FÉNYFA. Később maga Jézus mondta, hogy ő a világ-világossága, érthető az ősi kapcsolat. Fenyőfa-fény fa-karácsonyfa.  A korai egyházatyák egyike, Szt. Krizosztom mondta, hogy december 25. nagyon alkalmas időszak Jézus születésnapjának megünneplésére, mivel a pontos napot nem ismerjük. A Mithra követők december 25-én tartják a Nap születésnapját, a mi Napunk pedig Jézus, jelentette ki Krizosztom.   
 
 
Meg kell jegyezni, hogy sok régi vallás ünnepelte ezt az időszakot. Ekkor van az északi féltekén a téli napforduló ideje, és ekkor született, illetve újraszületett Mithra, Nimród és mások. Bölcs előrelátás helyezte Jézus születésének idejét erre az időszakra.    Nálunk az ünnep neve Karácsony, és ez szépen egyesíti ősi hagyományainkat Jézus születésével. Elődeink a régi időkben a téli napforduló idején sólymokat – Kerecseny sólymokat – engedtek fel, hogy üdvözöljék a visszatérő Napot. Ha kicsivel is, de már hosszabbodnak a nappalok, több lesz a fény és visszatér a reménység, a bizakodás, hogy a dermesztő hideg után előbb-utóbb, de végül is tavasz lesz. Népünk egyesítette az ősi szokásainkat és Jézus születését, mert üzenetük hasonló: az égi küldöttel visszatért a fény, a reménység, az örök tavasz ígérete. A mieink ezt értették, az idegen AVATATLANOK nem. Ezért üldözték még az 1200-as években is azokat, akik Szent Karácsonyt hagyományosan ünnepelték sólymok röptetésével. Az AVATATLANOK sok mindent ma sem értenek, de gúnyolódnak, és nevetségessé akarják tenni szent hagyományainkat, ősi tanításainkat, ezért nem lehet mindenki előtt mindent feltárni. Elődeink sok ezer éves tapasztalata üzeni nekünk, hogy belső dolgaink NE KERÜLJENEK AVATATLAN KEZEKBE!   
 
 
E rövid elmélkedés befejezéseként szeretném idézni János barát szittya szerzetest, aki kb. Atilla királyunk idejében élt, és azt mondta, hogy szent szövegek tanulmányozásánál legalább négy szint rétegződését fedezhetjük fel, melyek a következők:
 
 
1. A szöveg külső rétege elmondja, hogy mi történt.
 
2. A második rétegben a jelképek és hasonlatok megmutatják, ami rejtett.
 
3. A harmadik szint tanulságai segíthetik mindennapi életünket.
 
4. A negyedik réteg, a legmélyebb, sokszor titokzatos lelki értelmezés pedig az ég felé mutat.
 

A miskolci remete

 

000.png