Karácsony ünnepét Jézus urunk születése előtt is megtartották. Tekintsük át röviden, hogy milyen ünnepségeket tartottak a régiek december 25. körüli időszakban. Tudjuk, hogy december 21. az év legrövidebb, legsötétebb napja. Ezt a régiek is ismerték, csillagászaik megfigyelték, hogy december 21-től kezdve -ha kicsivel is- de egyre hosszabbak lesznek a napok. Visszatér a fény, és vele a tavasz ígérete, a megújulás reménye. A rómaiak Saturnália ünnepsége december 17-től december 24-ig tartott. December 25-én zöld fa állítása és ajándékozás tetézte be az ünnepségeket, és ezt a napot, mint a Nap - ”a legyőzhetetlen Isten”- születésnapját köszöntötték. ( Dies natalis dei invicti Solis.) Számunkra azonban fontosabb Nimród története. Krisztus előtt kb. 3000 évvel élt Nimród király, a magyar mondák, és történészeink bizonyítása szerint a magyarság ősapja. (A Bibliában Noé dédunokája Gen.10:1, s az első hatalmas uralkodó a földön, Gen.10:8. Ő építette Babilon városát, stb.)

A monda szerint nagyhírű, vitéz uralkodó volt Nimród. Mikor meghalt, felesége vette át a hatalmat, aki elhatározta, hogy Nimród emlékét ébren tartja, megőrzi. Kivágatatott egy élő zöld fenyőt, és azt mondta, hogy a fa másnap reggelre, teljes magasságában újra kinőtt, tehát NIMRÓD ÚJRA SZÜLETETT. S ez Nimród születésnapján, december 25-én történt. Semiramis szerint: „ha valaki zöld fenyőt állít ezen a napon, a nagy uralkodó Nimród emlékére, az ajándékot talál majd a fa alatt. Nimród ajándékát. Semiramis terve szépen bevált.

Nimród születésnapját, mint a Nap újra éledésének ünnepét az egész régi világ megtartotta. Átvették a görögök is, tőlük pedig a rómaiak. Jézus Urunk születése idejében az egész római birodalom területén megtartották a Nap ünnepét a „legyőzhetetlen isten napján”- december 25-én ,- Jézus Urunk követői pedig az Úr Jézusban ünnepelték a „legyőzhetetlen istent”. Róma püspöke Liberius 354-bcn elrendelte, hogy ettől kezdve Jézus születésnapját december 25-én kell megtartani, minden polgárnak, aki Róma lakója. Rövid idővel később a római egyház úgy intézkedett, hogy mindenütt december 25-én ünnepeljék Jézus születésnapját. Érdemesnek tartom még megjegyezni, hogy a Közép-amerikai mayák december vége felé tartották a Nap születésnapját. Ma pedig- a régi hit ötvöződve az új vallás felfogásával - egy napon tartják Jézus születésnapját a Nap újjászületésével.

Felfogásuk szerint Jézus Urunk maga a NAPISTEN. A téli napforduló idején jönnek le a Himalája csúcsairól a völgyekbe a markhor zergék, a szent csodaszarvasok, jelezve a tél hatalmának gyengülését, a Nap újjászületését. Csodálatos elődeink Karácsony napján, ünnepélyes szertartás keretében eresztették fel a KERECSEN sólymot, az égi madarat, KARÁCSONY (Gurusuny) jelképét. A Karácsony várás ideje alatt elmélkedjünk Isten csodálatos tervein, útjain. Jusson el üzenete hozzánk. A napok hosszabbodnak, és az isteni törvényszerűség szerint a Sötétség hatalmának vége közeledik. Jézus Urunk, aki öröktől fogva volt, és örökké lesz. KARÁCSONY A MI ÜNNEPÜNK. A mi ősi MAGY- AR NÉPÜNK HAGYOMÁNYA, és minden más néphez eljutott öröksége. Engedjük lelkünkbe a karácsonyi fényt! Szülessünk újjá Nimróddal - Jézusban -, s oszlani fog a sötétség. Életünk minden napját ragyogja be a karácsony fénye, s cselekedeteinkben egész évben tükröződjön Karácsony lelkülete. VAN REMÉNY ÉS VAN ÚJJÁSZÜLETÉS! EZ KARÁCSONY ÜZENETE.

O.L. 

Már a név említése is kellemes emlékeket idéz föl, úgy a legtöbb gyermek, mint sok felnőtt tudatában. De már nem mindenkiében mert már van aki nem hisz benne, vagy nem ismeri a valódi történetet. Van akit megzavar a vallástalanok Télapója, vagy a nyugartról hozzánk is beszüremlett piros ruhás Santa Claus. Aki azokban akar hinni hát tegye, de tudnia kell, hogy ezek nem azonosak a magyar felfogás Mikulás bácsijával. Mert igenis létezett egy valódi Mikulás.

A történet a következő: Jézus születése után több, mint 300 évvel Kis-Ázsia Patara nevű városában kisfiú született, akiből felnőtt korában pap lett. A szent életű ember elkerült Myra városába, ahol egyszerű életet élt. Lelki vigaszt nyújtott mindekinek aki hozzá fordult. Hamarosan látta, hogy sok családban kevés az öröm, a kacagás, s a gyermekek élete elég sivár. Elhatározta, hogy segíteni kell.

Felkereste a környék gazdáit, azokat akiknek jó gyümölcs termése volt. Mindegyiktől kért egy-egy kevés adományt, kinek milye volt: almát, diót, mogyorót, aszalt szilvát, mandulát, mazsolát. Mindezt hátán lévő puttonyába tette. Az ajándékokat mindenütt hálásan megköszönte. Amikor már elég adomány gyűlt össze, akkor kis csomagokat állított össze. Segítői által varrott kis vászon zacskókba almát, diót, mogyorót, aszalt szilvát, mandulát, mazsolát rakott. A kis zacskókat szines szalagokkal kötötték át és minden a puttonyba került. A csendes jószívű ember nem volt gyenge felépítésű, a nehéz puttonyt a hátára vette és naplemente után minden családos házat felkeresett, ahol tudta, hogy gyermekek vannak. Szép csendben az ajtónál, vagy némelyik helyen az ablak mélyedésben hagyott egy-egy zacskó  ajándékot. Annyit ahány gyermek volt a családban. Mindezt igyekezett titokban tenni, hogy ne legyen hálálkodás. Amikor elfogyott az utolsó ajándékcsomag, akkor szép csendesen hazatért. Másnap reggel amikor a gyermekek megtalálták az ajándékokat, örömtől lett hagos a vidék. A gyermekek kacagása, a felnőttek csodálkozó hangja betöltötte a környéket. Senki sem tudta, hogy honnan érkezett az ajándék, de mindenki örült. Sokan még csodára is gondoltak.Az esemény csak abból a szempotntól volt csoda, hogy egy önző, törtető világban akadt önzetlenegy  személy, aki másokkal is törődött és segítőivel örömöt akart szerezni a helység gyermekeinek. A fáradhatatlan pap ettől kezdve minden évben gyűjtötte és hordta szét az ajándékokat míg meg nem öregedett.

Miután a túlvilági életbe költözött - kis idő eltelte utnán - a nép szeretete szentté avatta a jólelkű embert, akinek a neve Nikolaus, magyarul mondva Miklós volt. Ettől kedve mindenki Szent Miklósról beszélt és az ő nevében kezdték megajándékozni a gyermekeket, mondva, hogy Szent Miklóstól, az az a Mikulástól jött az ajándék. Ez így igaz, mert tényleg tőle jön az ajándék. Ez a valódi Mikulás története, aki tiszta  életű, jószívű ember volt, akiből szent lett. Emlékét meg kell őrizni és az általa elkezdett szép szokást folytatni kell. Ő isteni küldött volt és örömet hozott a világba, főleg gyermekeknek. E történethez tartozik az is, hogy a szorgalmas jólelkű Miklós papot, az akkori római egyház püspökké avatta. Mennybemenetele után pedig szentnek nyilvánították. Szent Miklóst ábrázoló régebbi magyar képeslapok őt legtöbbször püspöki öltözékben ábrázolták, mert az volt a valóság. Miklós papból, Miklós püspök, majd Szent Miklós, ez az igazi Mikulás, a mi Mikulás bácsink, aki valóban létezett és egyéb jót is tett. Mindig segített. Ünnepe: december 6.

Orosz László

Húsvét, a megújuló élet ünnepe

A locsolkodás és a hímes tojás hagyománya magyar ősvallásunk szép emléke. Olyan ősi múltból fennmaradt szertartásaink része, amely bennünk él évezredek óta. Sem az eltelt idő, sem elnyomás, sem idegen befolyás vagy " városiasodás" nem tudta háttérbe szorítani. Szent elődeink hagyománya nem csak lelkűnkben él, hanem élő valóság is, mely derűt hoz életünkbe. Az ősmagyar vallás az élet vallása, a megújuló, elpusztíthatatlan, magasztos életé.Ez Húsvét szent ünnepe is.

Boldog húsvéti ünnepeket kívánunk minden igaz magyar testvérünknek !

Sok szeretettel az Ősmagyar Egyház nevében:

Orosz László,  Hajdú Nimród,  Kovács Imre      2013 március 31.

Elődeink jelentős része az Újév ünnepét a tavaszi napforduló idején, március 20-22 között tartotta. Mindez sok-sok ezer évvel ezelőtt kezdődött.  

A január elsejei időpont csak néhány száz éves, új szokás. Azok, akik hisznek az ősi hagyományokban, megértik, hogy ezt a régi ünnepünket is vissza kell hozni a feledésből, mert része ősi múltunknak.  Meg lehet tartani mindkét évfordulót - úgy a januárit, mint a márciusit - mert így nem szegényedik a népi hagyomány.   Keleten több országban ezt teszik. Többek között Tibetben, Koreában, Kínában, Mongóliában, Japánban és sok más helyen - megünneplik saját ősi újévüket, és megünneplik a nyugatról hozzájuk került január elsejét is. Az évek számával ugyanez a helyzet, számon tartják a régit, és hivatalosan használják az újat.

Az Ősmagyar Egyház felfogása szerint a Krisztus születése utáni 2013 megfelel az ősi magyar 8013-nak. A tudomány mai állása szerint ez az időpont az, melyből megbízható adatok léteznek Kárpát-medencei írásbeliségünk meglétére. Újabb felfedezések ezt természetesen még kedvezőbben módosíthatják. Létezhet régebbi időpont is, jelenleg a 8013 az ésszerű állomás.  Most természetesen nem arról van szó, hogy melyiket ünnepeljük - az újat e, vagy az ősit, - hanem arról, hogy mindkettőt.   Ősi hagyományainkat felújítani kötelességünk, hiszen azok több mint nyolcezer évesek, de az újat /a 2000+éveset/ sem szabad elhanyagolni. Mindkettőhöz közünk van. Kevesen tudják, hogy a mai 2000+ éves időszámítást is a mieink alkották. Mindenki tudja, hogy a mai naptári év a Názáreti Jézus földre születésének időpontját jelzi. / Egyes kutatók szerint 4 - 6 év eltéréssel./

Azt viszont már kevesen tudják, hogy ez a Krisztus születésétől kezdett időszámítás hogyan alakult ki. Itt kapcsolódnak be elődeink az eseményekbe.  Kb.: 470 - 540 között élt Szittyaországban egy bölcs szittya szerzetes, akit úgy hívtak, hogy Dénes / a kisebb /. Tudása viszont olyan nagy volt, hogy híre még Rómába is eljutott.  A pápa meghívta a szittya bölcset a Vatikánba tanácsadónak. Dénes szerzetes megbízást kapott, hogy dolgozzon ki egy új naptár rendszert, és abban jelölje meg Karácsony, Húsvét és a többi egyházi ünnep időpontját.  Dénes testvérünk úgy gondolta, hogy a naptári időszámítást - a Földre érkezett isteni személy - Jézus Krisztus - születésétől kell számítani. Ezt a javaslatát elfogadta a pápa.  Dénes atyánkfia másik megbízatása volt Jézus születési időpontjának / hó, nap / meghatározása. Ezzel kapcsolatban sokfajta felfogás létezett, de határozott választ senki sem tudott adni. Dénes szerzetes ismerte szittya elődeink hagyományait, hiszen gyermekkorában szittyaföldön mindezt átélte. Ezek kitörölhetetlen kedvező nyomokat hagytak emlékezetében.  Régente egyik legnagyobb ünnepünk volt a Karácsony, így volt ez a gyermek Dénes idejében is. Kedvesen emlékezett vissza arra, hogy a téli napforduló idején a fiatalság sólymokat, kerecsen sólymokat eregetett az ég felé, hogy üdvözöljék a visszatérő Napot. Ez volt Karácsony ünnepe, s ilyenkor mindenki örvendezett, hogy hosszabbodnak a napok, mert visszatért a fény, a fény, a fenséges Nap. A gyermekek ajándékot kaptak: diót, mogyorót, mazsolát, almát, pogácsát.   Ez alatt az időszak alatt mintha az emberek jobbak lettek volna. Ez volt Karácsony, a Nap visszatérésének ünnepe. Minderre örömmel emlékezett Dénes, szittya szerzetes testvérünk is, és a boldog emlékek alapján úgy gondolta, hogy e sok jóságot, szépséget másokkal is meg lehetne osztani, ha mások is megtartanák ezt az ünnepet.   Dénes határozott: Jézus születésének napját Karácsonykor kell ünnepelni. Így lett a nap visszatérésének, a kerecsen sólymok eregetésének napja Jézus eljövetelének ünnepe, magyarul: Karácsony. Nyelvünk megőrizte az ősi magyar ünnep nevét és jézusi tartalommal töltötte meg. Tehát a naptárrendezéshez - tetszik vagy sem - közünk van.

Sok ezer éves sumér cseréptáblák megfejtett szövegei pedig emlékeztetnek arra, hogy népünknek ez az ága is a tavaszi napforduló idején tartotta az Újévet. Az ékírásos táblák elmondják a tavaszi Újév megtartásának fontosságát, ahol az egyik szokás az Ég és a Föld  szövetségének Inanna és Tammusz / Dumuzi / személyén keresztüli megjelenítését. Innana / Eanna / a szeretet - szerelem istennője, Tammuz / Dumuzi / pásztor istenség és Erch város királya. Évszázadokkal később Inannát egy papnő jelképezte, Tammuzt pedig a király, és Újév napján szertartás keretében jelképesen "szent szövetséget" , szent házasságot kötöttek.  Nem lehetetlen, hogy a mai napig is fennmaradt pünkösdi királynő és királyválasztás ennek töredékes emléke.  Valószínű, hogy a tavaszi Újév kezdés egy ősi sumér ima, amely gyermekmondókaként álcázva vészelte át az évezredek viszontagságait. Az 1950 - es években Észak - Magyarországon, / de máshol is / ezt az imát / mondókát / a legtöbb magyar gyermek ismerte. Megtanulta a szöveget, de nem tudta, hogy az ima, és hogy az több ezer éves.  Úgy, mint a többi gyermek, kiszámolóként, körben állva használtuk. Ősi hagyománykincsünk e szent emlékét azóta sikeresen megfejtették. Az általunk mondott, Miskolc környéki eredeti szöveg így hangzott:

Az egyik értelmezés szerint e szöveg mondója kéri az égi TAMMUZT / TÉNUSZT / , hogy űzze el a sötétséget. EZ MA IS IDŐSZERŰ!  Ősi újévi szokásunk volt a tavaszkezdő tűzugrás, mely minden napforduló / március - tavasz, június - nyár, szeptember - ősz, december - tél / tisztulási szertartásának is része volt. Ez a réges - régi hagyományunk mágusaink által sokfelé eljutott. Iránban ma is megőrizték a tavaszi - újévi tűzugrás szokását. Hazánkban a nyári / Keresztelő Szt. János napján tartott / tűzugrás ma is él. Ezt a nyárkezdő szokást többfelé. Ma is gyakorolják Magyarországon. Él még a másik nagyon szép és nagyon régi tavasz - újévi hagyomány, az öntözködés, vagy locsolkodás. Ez is tisztulási szertartások egyike, melyet a kínai megszállás alatt élő néhány beolvasztási törekvés lehet súlyos, de lélekben együtt vagyunk, és hagyományaink gyakorlása megtart bennünket, és jelzi igazi valónkat.