Az ember dolga a földön, hogy minél tökéletesebb, emberiesebb értelmesebb, jobb és becsületesebb legyen. Hogy minél szabadabb legyen anélkül, hogy embertársainak szabadsághoz való jogát megsértené. Ez a dolga a nemzetnek is: az állandó tökéletesedés. Megőrízhetik, jó is ha megõrzik egyéni sajátságaikat. Így nemes versenyben, egymást nem elfojtva, hanem ösztökélve közeledhetnek a célhoz. Fejlődünk. Az egyéni lelkületû magyarság ismeri a közös nagy célt; tudja mire kell törekednie. Van akarata is hozzá. Nagyjaink ezt a törekvést, ezt az akaratot képviselték: õk a példaképek. Ők vizsgáztatnak magyarságból ma is. Magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlõdésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek mûveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. ...Ehhez elsősorban lelki tulajdonságok kellenek. Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midõn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.

Illyés Gyula, 1929 (részletek)