Kodály Zoltán sokat bírálta a magyar nótában megjelenő külföldi hatásokat, mert féltette, hogy idővel kiszoríthatják az ősi dallamokat. Mi sem hagyhatjuk feledésbe merülni ősi kultúránk alapkövét a magyar népdalt.  "Az értelmiség kivetkőzött a magyar nyelvből, elidegenedett a magyar zenétől. Ha találkozik vele: idegennek érzi. El lehet hinni, hogy őszintén. Akár asszimilált, akár „törzsökös”, nem közvetlen folytatása a népnek, nem él benne a nép kultúrája, mint a felnőttben a gyermek; más a lelke, nem érti a nép beszédét, zenéjét, baját, örömét.  Hosszabb ideig azonban egy népet sem lehet hajlamai ellenére vezetni...Ha a népet érteni akarjuk, meg kell ismernünk zenéjét is... "A néphagyomány az állandó, változásaiban is változatlan gránitréteg. Ott van még benne a honfoglalók dala: egyszerű barna ruhában, de elsodró lendülettel. Nem csoda, hogy a mai elfajzott magyar „elhűl ős színe láttán”.  Az idők a hon(vissza)foglaló lélek újjászületését követelik. Mindenütt meg kell ragadni, ahol még van belőle. Azt mondhatná valaki, az ősi réteg a nemzet műveltebb feléből már kiveszett. Hisszük, hogy csak alszik, még felébreszthető, tudatosítható.  A magyarság sohasem alakulhat úgy át, hogy ez a réteg kihulljon lelkéből, akkor nem lenne többé magyar! Csakúgy, mintha a nyelvből kiveszne az alapszókincs és szerkezet."

Kodály Zoltán