Nyomtatás 

Valahol északon, hol a hó varázsa
szikrázó szépségeket szór a téli tájra,
nyáron ezer tó tükrében páváskodik a nap,
valaki, ki tőlem de régen messze elszakadt:
Testvér, üzenek neked!
 
Erre lent délen, hová még hangom is elér,alfoldigeza.jpg
s hol ősi, véres, hősi, szent csatákról a Marica mesél,
hol színben, vonalban, szokásban, szívben,
ott él még égő napként az ősi szittya isten:
Testvér, üzenek neked!
 
Keleten, ahol a Fuzsijama füstje
örök üzenetként száll a végtelen űrbe,
cseresznyevirágok sziromszőnyegére
boldog mosollyal szitál szamurájok vére:
Testvér, üzenek neked!
 
Mások rabláncán csüggedő fajom,
s itt a Tisza táján szántó magyarom,
fekete városok dolgozó munkása,
székely hegyek erdőírtó óriása:
Testvér, üzenek neked!
 
Üzenem, hogy egyre gondolok tirátok,
a szívek nyelvén hozzátok kiáltok.
Átsikoltok vígan hegyeken, tengeren,
ősi lármafánkat ma hívón megverem,
 
Átkiáltom keletről nyugatig, északtól délig,
harmatos reggeltől viharos estélig,
hogy nem vagyunk egyedül, kidobott és árva,
mi vagyunk a világ legnagyobb családja!
 
S hiába rázza a földet vihar és pokol,
ha ezermillió testvér, ki szerte kóborol,
kétezer-millió kar, ezermillió lélek
egymásra talál, testvér, én semmitől sem félek!
 
Suomi, csillogó véres hómezőkön
ott állok én is fegyverben és őrzöm
az ősi szent földet mindegy porszemét,
ami néked fáj, az bennem is vérig ég!
 
Ősapáink Várnánál együtt estek el,
fiuk sem rosszabb, veletek menetel
ott Bulgáriában, hittel, kéz a kézben
s megyünk, dacos testvérek, új ezredév elébe!
 
Nippon, büszke harcosaid között én is ott vagyok,
halálpilótáiddal dalolva zuhanok.
A felkelő nap fénye egész ideáig lángol,
s megszázszorozva csillan fel a szőke Tiszáról!
 
S ha egyszer Indiában is reng majd a föld, állom,
S hull a bilincs, elnyomott fajom, azt a földet én is rázom!
Ha páriák sátrába beköszönt a rég várt diadal,
felzúg bennem is az ősi győzedelmi dal!
 
Kiss János, Kovács István, Nagy Péter a Kárpátokon
nem árva többé, de félvilággal rokon,
s ha nem is érti, millió testvére mit beszél,
megérti, mit üzen a múlt, s mit súg az ősi vér!
 
Távol évezredekben, ahol más mit kereshet, -
ködös legendát, elsüllyedt világot, soha nem volt nyelvet, -
mi réges-rég ott vagyunk, hatalmasok és erők,
évezredekkel az egyiptomi papiruszok előtt!
 
Még haza sem volt, de ha a faj kívánta,
dalolva mentek ősapáink a legkínzóbb halálra!
S talán azért fútt az élet viharja szerteszét,
mert eleresztettük egymás becsületes kezét!
 
De most mikor sarkaiból kifordult a föld,
bűn, vétek, romlás, dögvész minden kis zugot beölt,
túl a véres fekete, gomolygó fellegeken,
felétek nyújtom kézfogásomra fáradt két kezem,
s Testvér, üzenek Neked!
 
Üzenem, hogy együtt győzünk, vagy együtt bukunk,
halál, vagy dicsőség közös szent utunk,
s ezen az úton, most láss csodát, világ,
diadalra menetelnek a szittya katonák!
 
Csak kéz a kézben, árkon bokron át,
finn testvér, bolgárok, jó magyar katonák,
szamuráj hősök, már harcra zeng a dal,
s miénk a diadal,
mert él az ősi vér és győz az ősi: Faj!
Alföldi Géza
 Budapest, 1942
 
 

 

000.png