Nyomtatás 
 
 fejlec_vers.png
 
 
Északról le délre, keletről nyugatra
Amikor a lelked a múltat kutatja,
Rájössz, hogy a hegy, völgy, a füves, az avar,
Folyók, tavak medre szittya múltat takar.
 
Az emberek arca, ködmöne, háztája
Mind-mind emlékeztet a nagy szittyaságra.
Bukkanj akárhol egy cserépdarabkára,
Melyet eltemetett a századok árja.
 
Vagy mit napfényre vet dolgos ekéd orra:
Szittya múlt bélyegét látod rájanyomva.
Mit olvashatsz róluk?.. Csak a szittyák nevét.
Még a szellő is csak róluk suttog mesét.
 
Mert azok éltek ott emlékezet óta,
Hírüket az idő számunkra megóvta.
A templomok arca, belső csinezése,
Fiatalok kedve, vének bölcsessége.
 
Mind az egész kelet napos, vidám lelke,
Színét, ízét, itt a szittya néptől nyerte.
Böngésszed az írást, hallgasd a meséket,
Mind a szittyákról mond történetet neked.
 
Népek országútján nézd meg a sziklákat:
Szent jeleket rájuk szittya vésők vájtak.
S ne hidd magyarom, hogy eltűntek e népek:
Évezredek óta csak nevet cseréltek.
 
Voltak: szittyák, hunok, törökök, avarok,
Bennük éltünk mi is mindig, a magyarok.
A hun népet hívták: hunnak, akatzirnak,
Írták vittoroknak, ugornak, sabirnak.
 
Chun, kun, cidarita, massagéta, kimmer,
S még sok néven, amit az ős-Írás ismer.
Az ős-Írások közt magam is böngésztem,
Egy lapot belőlük ki is loptam szépen.
 
Jó magyarom hallgasd, felolvasom néked,
Okulhatsz, épülhetsz, ha szavát megérted.
S ha felsír a lelked, hogy oly törpe lettél,
Erőt meríteni hősi múlthoz menjél!
 
Külsőd, belsőd nyűtte harcok ezer éve,
Régi nagyságodnak nincs már csak emléke.
Hallgassad az Írást, hiszen az a múltad!
Régi dicsőséged tisztelni tanuljad.
 
Büszkélkedhetsz véle, hiszen örökséged,
De a büszkeséggel soha be ne érjed!
Kötelez a múltad újra naggyá lenned!
Dicső ősök útját meg kell, hogy ismerjed.
 
S, hogy újra nagy lehess, tudnod kell, hogy élnek
Számos fiai a dicső szittya népnek!
Erős, büszke népek, testvéreid... Lásd csak:
Testvér ölelésre, hívó szóra várnak!...
 
Mert hej, nagy megnyugvás embernek és népnek,
Hogyha nincsen híján igaz segítésnek.
Ott kezdem hát én el, milyen volt a szittya,
Úgy hamarább meglesz jövőd útja, nyitja.
 
Ím így szól az Írás: Hősi nép a szittya,
Minden léptét hűség, jóság igazítja.
Erős kezén vasat, a nyakában jármot
Soha ember fia nem hallott, nem látott.
Nem ismer félelmet, hátrálást a harcban,
Bár harcot csak akkor kezd, hogyha nagy baj van.
Könnyebb elmozdítani helyéről a sziklát,
Mint kifárasztani a harcban a szittyát.
 
S a szittya  ha győzött kincs után nem fárad.
Kincse: dicsősége a megnyert csatának.
Mert a kincs veszendő, irigységet támaszt,
Álmatlan éjeket okoz gazdájának.
 
Míg a dicsőség ám, hogyha nem is őrzik
Gazdájáé marad időtlen-időkig...
Nem a kincs kormányoz soha se fölötte,
Hanem mindig népe legeslegkülönbje.
 
Egy-egy harcos Isten minden egyes szittya,
De a legyőzöttet nem öldöknli, irtja.
Abban is az Isten teremtményét látja...
A legyőzött később lehet jó barátja...
 
Nem ravasz, nem fösvény, nem hazug, nem ámít...
Nála csak a hűség s a becsület számít.
Szívében a hite, orcáján a lelke...
Messziről ráismersz a szittya emberre.
 
Észjárásuk csiszolt, szellemes és gazdag,
Nincs híján a burkolt, képes példázatnak.
Hosszú történetet elmond egy-egy képpel,
Néhány rövid szóval, ? akárcsak a székely.
 
Élete egyszerű, akárcsak beszéde,
De a pompázókkal sort mégse cserélne...
Élete egyszerű, önkéntes józanság,
Csak abból nőhet ki az igazi nagyság.
 
Beszédben, evésben tarts mindig mértéket!?
Mondták és példázták a bölcs szittya vének.
Mit szégyellnél, ne tedd!?? tanításuk mondja,
Mert az a lelkedet, míg élsz, mindig nyomja.
 
Mint egy békés család háznépe, állatja...
Kedves állatait családtagnak tartja...
Nem üti, nem veri soha az állatját,
Káromlásnak tarja annak a kínzását...
 
S ahogy a férfi a szép erényt példázza,
Éppúgy példázza azt asszonya és lánya.
A harcban is ott van, ? ha úgy hozza sorja,
S fényeskedik, mint a férfiak legjobbja.
 
Ha kérded a szittyát. ?Mi rossz az emberbe??
Úgy felel reája, hogy ?Rossz csak a nyelve.?
Féket is tett mindig bölcsen a nyelvére.
Rosszul ejtett szóért soha baj nem érte...
 
Ősi-ősi nép ez. ? a Biblia írja,
Eredete marad örök titkok titka.
Tegze mint nyitott sír, nincs ellene pajzsod,
Jobb, hogyha nem kezdesz a szittyával harcot.
 
Évezredek múltak... A múltak ködébül
Elénk állnak újra. Tettük, lelkük szépül...
Északról le délre, keletről nyugatra,
Ha lelkünk a múltat keresve kutatja.
 
Előjönnek hősen, büszkén és erősen,
Fáradt jó magyarom nekünk ismerősen.
Ragyogjon a lelkünk s fel az égre írja:
Nincs különb, mint dicső, nagy ősünk a szittya!

 

 

 
Szőllősy Sándor
 

000.png