„ Eridj, tűnődj és szedd össze magad! ” Mondotta volt Nagyapánk valami jó nyolcvan esztendővel ezelőtt, valahányszor panasszal fordultunk hozzá, legyen az megoldhatatlannak látszó iskolai feladat, vagy bármi egyéb. „Eridj tűnődj és szedd össze maga!” volt Nagyapánk orvossága minden nehézség ellen, amit az élet utunkba állított. Nyolcán voltunk unokák cs megtanultuk hamar, hogy Nagyapánk orvossága minden egyébnél többet ér. Hajdani unokákból ma már csak én maradtam hátra egyedül.

Ezekben az utóbbi években azonban ”vén fejjel is” gyakorta éreztem újra Nagyapánk egyszerű tömörré sűrített orvosságának szükségét emberi és magyar életem sok megbokrosodott nyavajája ellen. „Tűnődj! - időbe került, míg ennek a jelentéktelennek látszó kis szónak az értelmét sikerült megfejtenem. Tűnődés - elmélyülő gondolkodást jelent, ami nélkül a föl-föl bukkanó bajok megoldásának útjait lehetetlen lenne fölfedezni, különösen ha ezek személyesen érintenek bennünket. Ennek a tűnődésnek időszerű sürgősségét Nagyapánk az „eridj” szócska előzetes hozzáadásával emelte ki. „Eridj, tűnődj” - szólt a parancsolat, nyomban ezek után meg is jelölte ennek a tűnődésnek a célját is: „szedd össze magad!” Nyelvünknek ez a sajátságos kifejezése azt jelenti, hogy állítsuk csatarendbe gondolatainkat, „gyűjtsük össze a bennünk rejlő erőtartalékokat és fordítsuk minden figyelmünket a szóban forgó kérdés megoldásának irány-vonalába.

szedjükhatossze.jpgMiért kezdtem mondanivalómat a nehézkesnek látszó bevezetéssel? Mivel a baj, amivel küszködök, egymagába véve is nehéz, ennél fogva orvoslása még nehezebb. Ha itt ülne most szemben velem Nagyapám: tanácstalanságomat látva összevonná borzas szemöldökét, és rám mordulna: „ Nocsak! Fontos lenne számodra a baj megoldása, vagy nem? Ha nem, akkor ne bosszants vele se engem, se magadat! De ha valóban fontos, akkor köpd meg a markodat s fordulj szembe vele! Megoldhatatlan baj nincs ezen a világon, csak gyönge ember van, aki megijed a saját árnyékától. Nocsak hadd lássuk azt az árnyékot, ami a lelkedet rongálja!” Hát ez bizony súlyos nagy árnyék, sötét és ijesztő. Nemzetem jövendője aggaszt. Nagyapám első tanácsát megfogadtam: összeszedtem magam, úgy ahogy. De most mi legyen? Nagyapám mondaná: „most jön az, hogy nevezd meg emberi szóval, magyarul, hogy mi hát a baj!?

S én mondanám: „Ezeréves gyökeremet kitépték a földből! Földönfutó lettem! Idegenek uralkodnak ma magyar földjén! Örökségünk dobra került! Darabonként adják el hazánkat, s nincs aki szót emelne ellenük, mert aki szót emelhetett volna, azt vagy legyilkolták, vagy kiűzték! Nagyapám pedig bólintana komoran, homlokán elmélyülnének a ráncok. „Eleget mondtál” bólintana, ’ de valamiről megfeledkeztél! „Miről?”- kérdezném én. „Hát az Úristenről!” - mondaná és hozzátenné: „Nemzetünk örökkévaló erőforrása, minden időben az Úristen volt! S ennek tudata valamint gyakorlati alkalmazása volt az a kapcsolószerkezet, ami ezt az erőforrást nemzetünk javára értékesítette. S értékesítené ma is” -tenné hozzá- „ha élnétek vele, ti boldogtalanok.

Bizony ezt mondaná Nagyapám, ha itt lenne közöttünk. A kérdés tehát ez: képesek vagyunk e tudatosítani mind önmagunkat, mind a többi magyarban az Úr Isten fogalmát, mint egy valóságos élő erőforrást? Mert ehhez bizony nem elég, ha csak mondjuk, hogy hiszünk Istenben. Ezt bizonyítani is kell ám! De hogyan lehet ezt bizonyítani? Egyszerű ám ez is, ha eltűnődünk rajta. Ne csak gagyogjunk, mint a beszélő madár, hogy testvérünk minden magyar. Viselkedjünk is aszerint! Gyakorlatban ez mit jelentene? Egyszerűen azt, hogy lemossuk magunkról mind azt a piszkot és szemetet, amit a történelem árvize reánk rakott, vagyis megtisztulunk első sorban az idegenekkel való együttélés során reánk ragadt téves fogalmaktól. „Élelmesség” alatt ne értsünk többé csalást, lopást, hazudozást, hanem cseréljük fel ezeket az elfajzott idegen fogalmakat jól bevállt magyar szavakra, mint „tisztesség, becsület, hűség, igazság” és így tovább, mely fogalmak, valamikor, a még-el-nem taposott magyar nemzet „kulcsszavai” voltak.

Emelkedjünk tehát nemzetté újra, leljünk önmagunkra, és az Úristen, Úr városától idáig elkísért, erőforrásunkká válik megint. Vagyis cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcseit a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvéri kezet minden magyarnak és az Úr-Isten adjon erőt újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól és építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot.

Wass Albert

 

000.png