Nagyapa unokájával a Nemzeti Múzeum előtt sétált. Egyszer csak megszólalt: - Több, mint 160 évvel ezelőtt, nehéz élete volt a magyar népnek. - Miért nagyapa? - kérdezte az unoka. - Azért, mert a nép szinte éjjel-nappal dolgozott, mégis nyomorgott a legtöbb ember. Amit a szegény ember megtermelt, azt az idegenek és az urak elvették tőle. Neki jóformán semmi sem maradt, éppen hogy éhen nem pusztult. Szinte rabságban élt. 1848. március 15.-én - mondta nagyapa - megsokallták a szenvedést és elkezdődött a magyar nép szabadságküzdelme, az osztrák elnyomók ellen. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Kossuth Lajos és a többiek hangot adtak a nép fájdalmának. Sokan a Nemzeti Múzeumnál gyülekeztek. Itt hatalmas tömeg jött össze. Előttük Jókai felolvasta a 12 pontot, melyben az volt összefoglalva, hogy "Mit kíván a magyar nemzet?" Petőfi elmondta a "Nemzeti Dal" című buzdító költeményét. Az ismétlődő 4 sort vele mondta-zúgta, lelkesen a nép:

"A magyarok Istenére Esküszünk Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!"

Mindenütt piros-fehér-zöld zászlók lobogtak; volt aki könnyezett és az emberek reményteljesen, boldogan néztek a jövőbe. - Így kezdődött! - mondta nagyapa. - Mindez 1848. március 15.-én történt.

"...él az Isten aki nem engedheti, hogy egy nemzet mindörökké bántott és megalázott legyen..."
"...Kicsiny tűz vagyok a haza éjében, s csak egy szót olvashat a nemzet a sors könyvéből, fényemnél, de ez az egy szó a remény!..." - Petőfi Sándor, 1849 január