Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem halgass meg engemet.
Hozzád megy szívem, itt szavam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bûnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáljad, szeresd.

Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen veszejtõ éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér.

Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.
Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám

Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szöllõnket tudod a hegyen.
S keserû könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan.

S hogy víg esztendőt várunk mindenér
S hisszük, lesz még szőllő, lágy kenyér.
Oh, keljetek a magyart védeni,
Ti, Istennek fényes cselédei:

Uradnak mondd el aranyarcú Nap,
Mondd el szerelmes délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hisz szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakában reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog…
Könyörögjetek értünk csillagok.

Szép Ernő, (1884–-1953)