A magyar nép jövőjének szempontjából alapvetően fontos meghatározni, hogy kit fogadunk el magyarnak. A magyarsághoz tartozásnak több tényezője van. Ezek együttes, egymással párhuzamos értékelése ad választ kérdésünkre.

1. LELKÜLET: érzelmünk, lelkiismeretünk magyarságunknak a legfontosabb követelménye. Lelkületünk egy részét örököljük, vele születünk, más része életünk folyamán alakul ki, sok összetevő alapján. Ahogy érzünk, úgy gondolkodunk, úgy alakul tudatunk, úgy cselekszünk                                                                                                                                                          
2. SZÁRMAZÁS: öröklődés által magyarság génjeit átadjuk utódainknak, amelynek meghatározó szerepe van népünk lelkületének, jellemének és természetének kialakulásában.Istennek célja volt, hogy különböző népeket teremtett ! A magyar nép isteni küldetést teljesít, ha megőrzi fajtája eredetiségét, tisztaságát.                                                                                                                                   
3. TUDAT: gondolkodásunk, szellemiségünk, magyarságismeretünk. Népünk származásának, múltjának, hagyományainak, küldetésének ismerete öntudatos, hűséges, hazaszerető magyar testvérré nevel bennünket.                                                                                                                                                                                                                                                               
4. NYELV: anyanyelvünk, a magyar nyelv ismerete nélkül nemzetünk tudat nélküli lenne, vagyis nem létezne. Nyelvünk rezgésszáma lelkületünket is befolyásolja, meghatározza. Nyelvünket bárki megtanulhatja, de azáltal nem válik magyarrá.                                                                                                                                                                                                            
5. NÉV: magyar neveink megtartása a magyarság létének alapvető tényezője. Nevünk utal származásunkra, de megtévesztő is lehet, amikor idegen származású személyek megváltoztatják, magyarosítják nevüket!

A fenti tényezők megléte erősíti, hiányuk gyengíti magyarságunkat. Történelmünk folyamán gyakran előfordult, hogy idegen nevű, származású nagyságok a magyarság mellé álltak, értünk dolgoztak, velünk együtt harcoltak a magyar igazságért és szabadságért. Ezek az idegennek nevezett nagyságok gyakran magyar származásúak voltak, ezért lelkületük, érzelmük is magyar volt. Lehet magyar lelkülete idegen embernek is: neve, származása ellenére, ha cselekedeteivel a magyarságot segíti, mert az emberség, a szabadságszeretet, az igazság és a becsület vezérli. Magyarnak lenni, a magyarsághoz tartozni kötelességgel is jár. Mivel az Isten minket magyarnak teremtett, elsősorban a magyarságért dolgozunk, csak azután másokért. A magyarság testi, lelki, szellemi, erkölcsi és gazdasági állapota, rendezettsége más népek érdekeit is szolgálja.

 ( Hungária Isten-Asszony szobor Tiszakürtön )

Aki áldozatot is hoz a magyar nemzetért, aki nemes magyar cselekedeteivel meg is vallja azt.

dr.Ferenczy Ferenc vallotta 1940-ben:

• „…Magyarnak lenni nagy dolog.
• Magyarnak lenni magas méltóság.
• Magyarnak lenni isteni küldetés…
• Aki magyar, az az isteni akarat letéteményese és képviselője.
• Aki magyar, az minden nagyszerű magyar érték tulajdonosa. Az ő hősei az összes magyar kiválóságok…
• Övé minden magasztos gondolat, amit magyar valaha is gondolt, és minden magasztos érzés, amit magyar valaha is érzett.
• Övé minden nagyszerű tett, amit magyar valaha is végzett. Övé a magyar lélek, a magyar múlt minden gazdagsága.

Elmélkedjünk dr. Ferenczy Ferenc testvérünk szavain, érezzük át jelentőségét, és építsük be a mindennapi életünkbe!

Hajdú Nimród

Általánosan elfogadott bölcselet alapján minden vallás végén Isten áll, vagyis mindegy, hogy hogyan teszed meg ezt az utat, a végeredmény a lényeg. Jogosan kérdezhetik, miért fogadom fenntartással ezt a megállapítást. Nos mindössze azért, mert az utóbbi idõben — vagy talán az utolsó idõkben — se szeri, se száma a táltos-meditációsszellemûzõs tanfolyamoknak, könyveknek, mesterségeknek. Sok bába között elvész a gyermek. Tegyük fel: van egy jó autó, de azt járhatatlan utakon használjuk; vagy tegyük fel, van egy autópálya, amin gyalogosok ugye nem közlekedhetnek, mivel a féktelenül száguldó autók miatt semeddig sem jutnának gyalog. Akkor valóban mindegy az út, és az, hogy a célt miképp vagy egyáltalán elérjük-e. Én pont így vagyok a bensõ út megtalálásával, és azzal, hogy ez az út milyen célt szolgál. Hálát adhatok a sorsnak, hogy elsõ nekifutásra sikerült megtalálnom az utat, amihez biztosan tartozik egy szuper járgány. Magyarnak lenni nem csak egy nemzetiségi, vagy vallási kérdés, hanem ennél sokkal több.

Tizenöt éve annak, hogy a Los Angeles-i Õsmagyar Egyházat elõször felkerestem, ami egy biztos kiinduló pontot adott. Ezen idõ alatt minden, amit ott felismertem, úgy illik hozzá a többi ismerethez, mint a tökéletes kirakójátékok darabjai. Évek alatt az ember az egyik darabot a másik után találja meg, és minden darab pont oda illeszkedik, ahová kell. A tökéletes alapot erre az Õsmagyar Egyház adta, melynek megalakulása valóban ezt a célt szolgálja. Ennek köszönhetõen a világ bármely tájáról, bármely idõben egy újabb kutatási ismeret elõkerülése az Õsmagyar Egyház még biztosabb alapjait szolgálja.

Elõször mindenkinek meg kell értenie, hogy ki is valójában a magyar. A megértés erre nem a megfelelõ szó. Azt hiszem inkább a tudatalatti felszínre hozatala a helyes kifejezés erre. Valahol legbelül — aki erre hivatott — érzi, hogy valami nincs rendjén, sejti — mert sejtjeiben kódolva van a tudás —, hogy a magyarságát, mint a leszületési tervvel járó kötelességet véghez kell vinnie. Élete értelme nem csak az anyagi javak felhalmozásáról szól. Az út végén Isten áll — kinek fogalma, meghatározása, a SZERETET sokkal többet ad, mint az emberöltõk alatt felhalmozott anyagi gazdagság.

LÁTÓ. Kit nevezünk annak? Milyen képességei vannak? Van egyáltalán? Napjaink „táltosai”, akik anyagi elismerésért cserébe hajlandók tudásukból átadni tanfolyamaikon, nem túl bizalomgerjesztõk, mármint, ha belegondolunk, hogy ahány tanfolyam, annyi különbözõ elnevezés. Kísértetiesen emlékeztetnek egyes vallásokra. Szombatosok, reformátusok, katolikusok, zsidók, mohamedánok, buddhisták és még folytathatnánk. Ma el lehet menni reiki tanfolyamra, vagy szellemgyógyászatra, auravizsgálatra, esetleg egyszerûen csak legyünk kabbalisták, szientológusok, netán hit gyülekezetesek; a táltos tanfolyamokról nem is beszélve. Nagy a zûrzavar. Igaz, lehetséges, hogy ez nem is zûr, hanem egy tudatos zavar, mely mindent, ami igaz, eltakar azért, hogy az igaz utat ne találd ... azért, hogy a gonoszt szolgáld... Nem az értendõ, hogy az elõbb felsoroltak a gonoszt szolgálják, hanem azt, hogy ha nem a jót szolgáljuk, vagyis az igazat nem fogadjuk magunkba, már a rossznak teszünk szolgálatot. Kapkodunk fûhoz-fához, és a végén a mosdóvízzel kiöntjük a gyereket. Nem tudjuk, melyik a helyes út! Nos, ha én ide születtem a Kárpát- medencébe, és nyelvem magyar, miért megyek — tegyük fel — a Himalájára választ keresni arra, hogy ki vagyok én? Arról nem is beszélve, hogy a Dalai Láma a Pilisben elõbb teszi tiszteletét, mint bármely hazai politikus. Miért lenne megtalálható a válasz a szientológiai egyházban, a zsinagógában, vagy a katolikus templomban? Bort isznak, vizet prédikálnak. Megtartóztatásról szólnak, miközben kincsek felbecsülhetetlen értékben rejtõznek kamráikban... Ez lenne a válasz?

Legyünk azok, akik valóban vagyunk! Mélyedjünk el magunkban, mi okoz nagyobb megerõltetést, megjátszani magunkat, vagy egyszerûen természetesen viselkedni, nem másnak mutatni magunkat. Természetben gondolkodni, jóságban és szeretetben. Persze rögtön tiltakozunk legbelül, hogy könnyû azt mondani … vagy, hiszen én ilyen vagyok. Ha egybõl ezek a válaszok villannak gondolatainkba, akkor bizony nem azok vagyunk, akik valójában vagyunk; nem engedjük felszínre valódi énünket. Miért is nem? Nos, a válasz egyszerû: addig nem találjuk meg saját magunkat, ameddig nem ismerjük a gyökereinket. Lehet levegõbe várat építeni? Meg lehet próbálni. Lehet, hogy ideig óráig úgy tûnik, hogy áll a vár, de eltûnik idõvel. Mert úgy látszik, de olybá tûnik, nem azt jelenti, hogy ott is van. Ismét csak az anyagi világ látszatára támaszkodva csapjuk be magunkat. Annak a népnek, melynek múltja nincs, jövõje sem lesz! Ezt el kell fogadnunk nekünk is végre. Nézzünk körül a kapaszkodó világban, és lássunk. Vegyük észre, hogy azok a népek is írnak magunknak történelmet, melyeknek korábban írmagjuk sem volt, nemhogy történelmük. Végül: Akinek van, adatik, akinek nincs, elvétetik! Tehát az út fontos, és a rajta való haladás iránya is! Elõször az utat kell megtalálni, majd elfogadni. Akinél ez megvan, megkapja azt a csodát, amit mindenféle tanfolyam nélkül megkap az, akinek van. Mi is? Természetesen az a csodálatos képesség, késztetés, hogy segítsünk, szeressünk, gyógyuljunk, mutassuk az utat azoknak, akik még nem találták meg, és ehhez számukra is megadatik minden fentrõl! Megadatik; mert van hová tovább adni, elengedni, hogy másoknak is jusson! Találjuk meg múltunkat, ápoljuk hagyományunkat, vigyázzuk Földünket, védjük nyelvünket, mert csak ezzel tehetünk szolgálatot az emberiségnek! Magyarnak lenni és megmaradni, ezért születtünk, itt és most !

 Hajdár Mónika

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre---lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszkodni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl- fölsírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefényű fátylat szövögetnek.
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke, messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait...
Én népem! Múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent,
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölzajlott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Istent várni egyre,
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag,
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk.
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni;
Egymást vádolni, egymást marcangolni;
-Majd fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikoltani: hajrá, húzd cigány!
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk, hajh, nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem röpülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,---
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal---
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben, bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
---Én népem! Múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly' bús, oly' nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni : nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogyan meg van írva;
Lelkünkbe szívva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...

Sajó Sándor